Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Amazon internetes kereskedelmi cég adózott eredménye 79 millió dollár lett a szeptember végével záródott három hónapban, ami egy részvényre számítva 17 centet jelent. A tavalyi harmadik negyedévben részvényarányosan még 13 cent veszteséget jelentett az Amazon. Az akkori veszteség 14 éve a legnagyobb volt, és elsősorban azzal állt összefüggésben, hogy a cég több új vállalkozásba is belefogott, ami a kezdetekkor még nem volt nyereségtermelő.

Az Amazon idei harmadik negyedévi bevétele 23 százalékkal 25,4 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 20,6 milliárd dollárról. Szakértők kisebb, 24,9 milliárd dolláros bevételt vártak.

Az Amazon Web Services felhő alapú szolgáltatásának a bevétele 1,17 milliárd dollárról 2,09 milliárd dollárra ugrott, az üzletági működési nyereség 521 millió dollár volt.

Elismerés a Google-nek

Elemzők szerint a befektetők részéről csak a legnagyobb elismerést érdemelheti ki a Google, amely jelentősen növelte profitját és bevételét az idei harmadik negyedévben.

Augusztusban a Google internetes óriáscég Alphabet néven új holding vállalatot hozott létre, amely egyfelől továbbra is Google néven foglalja magába a cég eddigi tevékenységének alapját jelentő keresőmotor-, reklám- és térképegységet, valamint az Androidot és a YouTube-ot. Másfelől a többi leányvállalatot is bevonta egy cég alá, ilyen például a Calico biotechnológiai vállalat, a Life Sciences egészségügyi cég, a Fiber nagysebességű internetszolgáltató, az online alapú, okos háztartási berendezéseket gyártó Nest cég, a Google Ventures és a Google Capital befektetési egység, valamint a vezető nélküli gépjárművek, a drónalapú szállítás és más projektek kifejlesztésére szakosodott Google X.

A szeptember végével záródott három hónapban a Google adózott eredménye 45 százalékkal 3,98 milliárd dollárra ugrott, ami egy részvényre számítva 5,73 dollárnak felel meg. Egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 7,35 dollár lett, nagyobb a szakértők által várt 7,21 dollárnál. A cég bevétele 16,52 milliárd dollárról 18,68 milliárd dollárra nőtt, ami felülmúlta a szakértők várakozásában szerepelt 18,53 milliárd dollárt.

Meglepetés a Microsofttól is

Jó adatokat közölt a Microsoft, is amelynek a forgalma már a kilencedik egymást követő negyedévben felülmúlta az elemzők által vártat.  A folyó üzleti év szeptember végével záródott első negyedében a profit 1,7 százalékkal 4,62 milliárd dollárra nőtt, részvényenként 57 centre emelkedett. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 67 cent lett, nagyobb a szakértők által becsült 59 centnél. Az árbevétel 23,20 milliárd dollárról 21,66 milliárd dollárra csökkent, de nagyobb volt a szakértők által várt 21,03 milliárd dollárnál.

A Windows operációs rendszer értékesítése a személyi számítógép piac gyengélkedése miatt 17 százalékkal 9,4 milliárd dollárra csökkent, ami a Microsoft teljes bevételének mintegy 46 százaléka. A romló adatot ellensúlyozta a 3 százalékos bevételemelkedés a vállalati üzletágban és 8 százalékos bevételnövekedés a felhőszolgáltatás területén.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!