Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en elmondta, napközben szinte csak az OTP-részvényt vették a befektetők, a bankpapír árfolyama emelkedett a legtöbbet, zárásra azonban elfáradt, a nap nyertese végül a Mol lett. Az OTP így is jól szerepelt, közel 1,5 százalékot tudott erősödni. A másik két blue chip nem szerepelt jól, forgalmuk is alacsony volt. A BÉT-en a forgalom kifejezetten magas volt. A nemzetközi piacokon is egyre jobb lett a nap folyamán a hangulat, a német tőzsde 0,8, a londoni 0,4, az amerikai tőzsdék 0,2 százalék körüli pluszban vannak.

A forintnak nem volt jó napja, 314,80-on áll az euróhoz képest, míg reggel 313 alatt volt. Az üzletkötő szerint ez annak is tulajdonítható, hogy a monetáris tanács nem változtatott ugyan a kamatokon, de bejelentette, ha szükségesnek látja, további nemkonvencionális eszközöket vehetnek igénybe, ami picit forintgyengítő hatású. Kedden délután szinte minden fejlődő piaci deviza gyengült, például a lengyel zloty is.

A Mol 295 forinttal, 1,80 százalékkal 16 665 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 99 forinttal, 1,46 százalékkal 6860 forintra nőtt, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 444 forintra csökkent, forgalma 286,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 9 forinttal, 0,17 százalékkal 5420 forintra esett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!