A magyar deviza az euróárfolyama csütörtökön 311,27 és 313,57 közötti sávban mozgott. Délután öt órakor az eurót 312,81 forinton jegyezték. A dollárral szemben 224,52 forintnál járt a jegyzés, ami 0,4 százalékkal erősebb szintet jelent a szerda késő délutáni árfolyamhoz képest. A svájci frankért 257,43 forintot adtak a bankközi devizapiacon.

A forint a kora délutáni órákig erősödött a főbb devizákkal szemben, amelyet az MNB-alelnök nyilatkozatának tulajdonítottak. Befektetők úgy vélik ugyanis, hogy nő az esélye annak, hogy változik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatpolitikája. A jegybank egyik alelnöke egy interjúban közölte, hogy az ukrajnai válság miatt a globális pénzpiacokon megváltozott helyzetet a monetáris tanácsnak figyelembe kell vennie. A stabilan alacsony magyarországi infláció engedne mozgásteret a további kamatcsökkentésre, de az ukrajnai válság nehezíti a helyzetet - fogalmazott Balog Ádám.

A kora délutáni órákban az addigi erősödés gyengülésbe váltott, ami mögött vélhetően a kínai növekedés miatti aggodalmak állnak, illetve megjelent két amerikai makroadat, az egyik a munkaerő-piaci helyzet javulását, a másik a kiskereskedelmi forgalmi adat volt, ami az elemzői várakozásokat felülmúló mértékben, 0,3 százalékkal emelkedett. Ennek ellenére mind az amerikai, mind az európai részvénypiacok délnek vették az irányt, ami a devizapiaci árfolyamokon is látszott.

Az euró/dollár kurzusa szintén feljebb került, délután öt óra körül 1,3933 dollárnál járt az euró jegyzése.

A régiós devizák közül csak a lengyel zloty gyengült az euróval szemben, egy euró 4,2323 zlotyt ért, míg az európai közös pénzt 27,32 koronán és 4,5085 lejen jegyezték. utóbbi két deviza esetében ez enyhe erősödést jelent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!