A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol 1,21 százalékkal, 18 430 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 0,75 százalékkal, 7990 forintra csökkent, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama  0,21 százalékkal, 479 forintra esett, forgalma 516,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 0,08 százalékkal, 6025 forintra nőtt, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en kifejtette, oldalazás jellemezte a BÉT-et. Az OTP gyengülését a Mol erősödése ellensúlyozta, a másik két vezető részvény árfolyama pedig csak kis mértékben változott, így a BUX stagnált.

Ez beleillett a nyugat-európai tendenciába, a német DAX index is csak 0,3 százalékkal emelkedett. A BÉT zárásáig az amerikai piacon sem volt nagy mozgás, 0,3-0,5 százalékkal emelkedtek a főbb amerikai indexek - tette hozzá.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!