Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,01 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 21 580,45 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével minimális mértékben erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Nyugodt mozgás jellemezte a magyar részvénypiacot, a forgalom is alacsony volt. A nemzetközi hangulat jobb volt, mint amit a BÉT-en érzékeltek, 0,8-0,9 százalékos emelkedéseket lehetett látni, a BUX 0,11 százalékos emelkedése ehhez képest alulteljesítésnek számít - mondta Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője.

A szakértő elmondta: folytatódott az OTP árfolyamának emelkedése. A bankpapír az állami pakett csütörtöki értékesítése óta töretlenül erősödik, a következő napokban azonban már az árfolyamemelkedés hatására megjelenhetnek eladóként azok, akik csütörtökön bevásároltak a részvényből. A Richter esetében korrekció ment végbe az elmúlt két napban, az, hogy megfordult az eső trend és kis mértékű növekedés következett be, azt jelzi, hogy a korrekciós időszak véget ért. A Mol esése mögött az elemző szerint nincs különösebb tényező.

A Mol árfolyama 60 forinttal, 0,47 százalékkal 12 715 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 25 forinttal, 0,46 százalékkal 5500 forintra erősödtek, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,26 százalékkal 393 forintra nőtt, forgalma 250,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 9 forinttal, 0,19 százalékkal 4725 forintra emelkedett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1598,58 ponton zárt hétfőn, ez 4,37 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!