A Mol 175 forinttal, 1,02 százalékkal 17 375 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 3,16 százalékkal 7498 forintra nőtt, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 450 forintot ért, forgalma 179,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,46 százalékkal 5830 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 csatornán kifejtette: az OTP és a Richter erősödése miatt tudott a BUX-index közel 2 százalékot emelkedni. A két vezető részvény árfolyamának emelkedése pedig annak köszönhető, hogy a JP Morgan amerikai befektetési bank mindkét papír esetében kedvező célárat határozott meg.

A Richternél 6800 forint, az OTP esetében 9500 forint feletti célárat határozott meg a bankház, mivel a részvények 5830 forinton, illetve 7498 forinton fejezték be a kereskedést, így a befektetők a Richternél további 1000, a bankpapírnál pedig további 2000 forint felértékelődési potenciált látnak.

A Mol visszafogott kereskedést tudott felmutatni, a Magyar Telekom pedig stagnált, hétfői záróárán fejezte be a napot - mondta Nagy András.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a JP Morgan által az OTP-re kiadott komolyabb célár-emelést tartalmazó elemzés mellett az általános pozitív hangulat is segítette a BUX-ot. Közepes forgalom mellett pozitív napot zárt a BÉT, Európában is optimista hangulatban telt a kereskedés - közölte az elemző.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!