Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,65 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,31 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,87 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,50 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,54 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 0,46 százalékkal nőtt.

A világ egyik legnagyobb luxusipari társasága, a francia LVMH (a Louis Vuitton márka tulajdonosa - a szerk.) árfolyama 4,8 százalékkal nőtt, miután a vártnál nagyobb bevételről és nyereségről számolt be gyorsjelentésében. Ez magával húzta a másik két francia luxusipari céget, így a Christian Dior 4 százalékkal, a Kering pedig több mint 2 százalékkal drágult.

A vártnál rosszabbul teljesített viszont a Gjensidige norvég biztosító, amelynek árfolyama 6 százalékkal esett. Hasonló ok miatt a világ vezető illatanyag-, aroma- és élelmiszerízesítő-gyártója, a svájci Givaudan 2 százalékot veszített értékéből.

Berlinben péntek reggel megkezdődtek a koalíciós tárgyalások a közös kormányzásra készülő pártok elnökeinek találkozójával. A három párt a február 3-4-i hétvégét tűzte ki céldátumként a tárgyalások lezárására.

Emelkedéssel zárt Budapest is - részletek itt.

Eközben Donald Trump amerikai elnök a davosi Világgazdasági Fórumon arról beszélt, hogy az Egyesült Államok tisztességes és kölcsönösen előnyös kereskedelmet akar. Hangsúlyozta, hogy az amerikai gazdaság robusztus teljesítményt nyújt, és tárt karokkal várja a befektetőket.

A nagyobb devizák árfolyama továbbra is erősen ingadozik. Egy euróért 1,2414 dollárt adtak este fél hat után, 0,14 százalékkal drágult a közös európai fizetőeszköz. Napi maximumán 1,2494 dolláron állt, de csütörtökön az 1,25-ös szint fölött is járt az árfolyam.

A jó vállalati beszámolóknak köszönhetően a New York-i részvénypiacok fő mutatói emelkednek. A nyugat-európai tőzsdék zárásakor a Dow Jones ipari átlag 0,36 százalékos, az S&P 500-as 0,52 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,60 százalékos pluszban állt.

A bitcoin árfolyama 1,15 százalékkal, 11 079 dollárra nőtt a luxembourgi székhelyű Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon, míg a New York-i székhelyű Gemini online kereskedési felületen 1,25 százalékos nyereségben, 11 076 dolláron állt. Az egyhónapos lejáratú bitcoin ügyletek jegyzése a chicagói opciós tőzsdén (CBOE) 10 060 dolláron, 1,16 százalékos mínuszban, míg chicagói árutőzsdén (CME) 11 100 dolláron, 1,16 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. A legközelebbi, márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 0,04 százalékos nyereségben, 70,45 dolláron állt, míg a WTI 0,92 százalékos pluszban, 66,11 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,85 százalékkal, 1351,30 dollárra esett.

A fotó forrása: Stephen Hird / Reuters.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!