A Napi Gazdaság cikke

Az S&P-500 index szinte majdnem minden vállalata közzétette mostanra első negyedéves gyorsjelentését, és a beszámolók többsége ismét kellemes meglepetést okozott. A legnagyobb tőzsdei társaságok nyeresége 53 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest, az összesített negyedéves profit megközelítette a 180 milliárd dollárt.

A cégek közel háromnegyede eredménybővülésről adott számot, ugyanakkor a legjobban a pénzügyi cégek nyeresége emelkedett. Ők 148 százalékkal több profitot termeltek, mint 2009 hasonló időszakában, ám a látványos bővülés elsősorban a viszonylag alacsony bázis következménye, miután az egy évvel ezelőtti 11 milliárdnyi nyereség nőtt meg 34 milliárdra. (Tavaly ilyenkor a bankok még mindig jelentős leírásokra kényszerültek.)

A cégek 82 százaléka az elemzők által prognosztizáltnál magasabb profittal örvendeztette meg tulajdonosait, ilyen mértékű túlteljesítésre pedig évtizedek óta nem volt példa. A meglepetés ráadásul általában viszonylag jelentős volt, az előre jelzettnél összességében 14,7 százalékkal lett magasabb a profit, mint a várakozás.

A legnagyobb meglepetések is a pénzügyi vállalkozásokhoz kötődnek, a szektor cégei közel 45 százalékkal több profitot termeltek, mint amennyit az elemzők előre jeleztek. Jó hír, hogy nemcsak a nyereség nőtt, hanem a bevétel is, azaz a profitbővülés már nem csak a hatékonyságjavítás, hanem a keresletnövekedés következménye is. Az S&P-500 cégeinek forgalma 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az európai cégek ezúttal lepipálták az amerikai vállalkozásokat. Nálunk 73 százalékkal bővült a profit, mintegy 15 százalékkal haladva meg az elemzői várakozásokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!