Jobb lehet a jövő év, mint gondolná

A Goldman Sachs ügyfelek úgy vélik, hogy a befektetési bank szakértői túlbecsülik, milyen mértékben fognak emelkedni a Fed lépéseinek hatására jövőre a kamatok - írta David Kostin, a cég vezető amerikai részvénystratégája, miután számos, a bank ügyfélkörébe tartozó profi befektetővel találkozott - írja a CNBC.com.
Napi.hu, 2014. december 9. kedd, 12:02
Fotó: Reuters

Kostin eredeti feltételezése, amelyre a részvénypiac jövő évben várható teljesítményére vonatkozó előrejelzését is adta azzal számolt, hogy az amerikai alapkamat 3,9 százalékig fog emelkedni 2018 végéig. 

Ugyanakkor azok az alapkezelők, akikkel találkozott ennél jóval kisebb mértékű emelkedést tartanak valószínűnek, az alacsony világgazdasági növekedés és az alacsony infláció párosa miatt szerintük ezen az időtávon a kamatok csak 2 százalékig fognak növekedni. Ráadásul az ügyfelek jelentős része úgy gondolja, hogy a Fed jövőre egyáltalán nem fog emelni, s így az alapkamat nulla százalék közelében maradhat, akárcsak az elmúlt hat évben.

Kostin kiemelte, a két nézőpont közötti különbség igen nagy. Eredeti feltételezése úgy szólt, hogy a Fed szigorításának következtében a részvénypiac jövőre alig emelkedik, az S&P 500-as indexre adott előrejelzése 2100 pont volt 2015 végére. Azonban ha az ügyfeleknek lesz igazuk, s a Fed tényleg nem emel, akkor az index értéke egy év múlva elérheti a 2300 pontot is, ami 10 százalékkal magasabb jelenlegi értékénél - mondta a stratéga.

A tartós stagnálásban hívők úgy gondolják, hogy a pénzügyi válság miatt az amerikai gazdaság végérvényesen gyengébbé vált, s nem lesz képes magasabb kamatokat tolerálni. Az ügyfeleik úgy vélik, ezt a feltételezést támasztják alá az amerikai kamatlábakra kötött határidős ügyletek is, amelyek alapján a rövid kamatok jövő év végére nem emelkednek 0,5, a 10 éves hozamok pedig 2,5 százalék fölé, szemben a mi előrejelzésünkben szereplő 0,6 és 3 százalékos értékkel.

A Goldman alap előrejelzése szerint - amihez most is ragaszkodnak, de most már a felfelé mutató kockázatokkal kiegészítve - a vállalati eredmények növekedése az év első felében emelkedést hoz a részvénypiacon, a második félévben azonban a Fed emelések miatt már a csökkenés jegyében telhet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK