A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,28 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,99 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,93 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Az Egyesült Államokban a SARS-CoV-2 vírus által megfertőzött személyek száma keddre meghaladta az 587 ezret, a halálos áldozatok száma pedig megközelítette a 27 ezret. Hétfőn 1500 halálesetről számoltak be, ami kevesebb a múlt héten mért napi kétezres átlagnál. Az újonnan igazolt fertőzöttek száma 23 ezer volt hétfőn, míg a múlt héten 30 ezer és 50 ezer között mozgott.

A nagybankok közül a JPMorgan Chase és a Wells Fargo tőzsdenyitás előtt közzétett beszámolójukkal elindították a gyorsjelentési szezont. A JPMorgan nyeresége 68 százalékkal zuhant a vártnál nagyobb tartalékképzés miatt, míg a Wells Fargo nyeresége 89 százalékkal esett a jelentős tartalékképzés és értékleírás következtében. A Johnson & Johnson amerikai egészségügyi-kozmetikai cég a termékei iránti kereslet megnövekedésének köszönhetően 54,6 százalékkal növelte nyereségét az első negyedévben, így az igazgatótanács 6,3 százalékkal, 1,01 dollárra emelte az egy részvényre jutó osztalék értékére tett javaslatát.

A JPMorgan 2,81 százalékos, a Wells Fargo 1,68 százalékos, a Johnson & Johnson pedig 3,44 százalékos pluszban forgott a nyitást követő percekben.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,84 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-30 index 1,35 százalékos, a párizsi CAC-40 0,62 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,26 százalékos pluszban állt. Milánóban 0,37 százalékkal, Madridban pedig 0,66 százalékkal emelkedett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon kedd délután egy euróért 1,0960 dollárt adtak, 0,41 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,39 százalékkal gyengült a dollár, 107,34 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A piacokat nem győzte meg, hogy az OPEC+ néven is emlegetett csoport - a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének 14 tagállama és a velük szövetséges tíz ország, élükön Oroszországgal - a hét végén a kitermelés 9,7 millió hordós csökkentéséről döntött a következő két hónapra.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,05 százalékos mínuszban, 31,09 dolláron, míg a májusi szállítású WTI 4,15 százalékos veszteségben, 21,48 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,97 százalékkal, 1730,64 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,40 százalékkal 1768,40 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Hétfőn vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,39 százalékkal, 23 390,77 pontra, az S&P 500-as index pedig 1,01 százalékkal, 2761,63 pontra csökkent, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,48 százalékkal, 8192,42 pontra emelkedett - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!