A közlemény szerint az árbevétel növekedése elsősorban a villamosenergia és földgáz kiskereskedelmi, illetve a hő- és villamosenergia-termelés szegmensek bővülésének, valamint a befejeződött beruházásoknak és felvásárlásoknak köszönhető. Az EBITDA elsősorban az energiatermelési és a kiskereskedelmi szegmensek dinamikus növekedése, valamint az Alteo tulajdonába került, Bőny térségben található 25 megawatt teljesítményű szélerőműpark tevékenysége eredményeképpen nőtt.

Az Alteo egy több éves, intenzív befektetési időszak végére ért, amelynek során több mint 20 milliárd forintnyi beruházást és befektetést kezdett meg, ezek nagy része az idei év első felében le is zárult.

A befektetési szakasz kiemelkedő eredményének számít a közlemény szerint, hogy a vállalat számottevő bővülést ért el a megújuló energiákat hasznosító erőművi portfóliója terén. Idén júniusban kezdte meg termelését a Balatonberényben található 7 megawattos naperőmű, júliusban pedig a Nagykőrös külterületén található naperőmű, amely ugyancsak 7 megawattos kapacitással bír.

A szélenergia területén is jelentősen bővült a portfólió, miután 2019 májusában az Alteo megvásárolta a Bőny térségében elhelyezkedő, 25 megawatt teljesítményű szélerőműparkot.

A lezárt beruházások eredményeként a vállalatcsoport megújuló energiát hasznosító erőművi kapacitása eléri az 55 megawattot, amely nagyjából a korábbi kapacitás ötszöröse. Ehhez hozzáadva a megközelítőleg 50 megawattos földgáz-erőművi kapacitást, az Alteo csoport villamosenergia-termelő kapacitása meghaladja a 105 megawattot - közölték.

A beruházások idén is folytatódnak, ezek finanszírozása érdekében a vállalat összesen több mint 3,5 milliárd forint értékben vont be friss tőkét, amelynek nagy részét a további növekedési terveinek finanszírozására kívánja felhasználni.

Az Alteo részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír hétfőn 750 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 815, a legalacsonyabb 630 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!