Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hétfőn jó hangulatban telt a kereskedés a nemzetközi piacokon, ez hatással lehet a magyar értéktőzsdére is - vélekedett az állami hírügynökségnek Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője. Felidézte, hogy pénteken alulteljesített a BUX-index, többnyire az OTP és a Richter esése miatt, ami szerinte túlzó volt, így a rákövetkező kereskedési napon korrigálásra lehet számítani.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint is kedvező hangulatban indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, miután megegyezés született az Egyesült Államok és Kína között, bejelentették, hogy nem lesz kereskedelmi háború.

Kedden délután tart kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az Equilor elemzése szerint várhatóan nem változtatnak a jelenlegi monetáris keretrendszeren, azonban lényeges, hogy a közleményben kommentálják-e majd a forint elmúlt hetekben tapasztalható, intenzív gyengülését - írja elemzésében Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 767,11 pontos, 2,04 százalékos csökkenéssel, 36 770,93 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt. Valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben a Richter, közel 4 százalékkal. A Mol árfolyama 54 forinttal, 1,96 százalékkal 2702 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,88 százalékkal 10 450 forintra esett, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,24 százalékkal 419 forintra gyengült, forgalma 266,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 3,95 százalékkal 5595 forintra csökkent, forgalmuk 7,1 milliárd forintot ért el.

A fotó forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!