A keddi, mérsékeltebb emelkedés után a Dow Jones ipari átlagindexe jóval több mint 100 ponttal, 1,2, az S&P 500 1,3, a Nasdaq pedig 1,4 százalékkal erősödött a kereskedés első bő tíz perce után; a drágulás szinte minden szektorban általános.

Az amerikai és globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggályokat csillapította a kedvező kínai feldolgozóipari adat.

Ugyanakkor a nyitás előtt két amerikai munkaerőpiaci adat is napvilágot látott, amelyek felemás képet mutattak: míg az egy évvel korábbihoz képest augusztusban 55 százalékkal csökkent az elbocsátani tervezett dolgozók száma az USA-ban a Challenger adatai szerint, addig az ADP azt jelentette, hogy az Egyesült Államokban mintegy 10 ezerrel csökkenhetett a foglalkoztatottak száma augusztusban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!