A tájékoztatás szerint a partnerek mostantól a Shaikan mezőről származó kőolajat egyrészt tankautókkal törökországi kikötőkbe exportálják, valamint - hathónapos szerződéssel - egy helyi, kurdisztáni átvevőnek szállítanak napi bruttó 12 ezer és 40 ezer hordó közötti mennyiségben.

A GKP bruttó 9,8 millió dollár kifizetést könyvelt el, amelyből bruttó 4,9 millió dollár a 2014-es kőolaj szállítások ellenértéke, további bruttó 4,9 millió dollár pedig az első részlet az új hathónapos szerződés keretein belül, a helyi átvevőnek történő szállításokért. A Mol Nyrt. 20 százalékos részesedéssel rendelkezik a Shaikan blokkban.

A GKP márciusban jelentette be, hogy Shaikan mező mindkét létesítményében újraindult a kőolajtermelés és a teherautó rakodás. Az akkori tájékoztatás szerint a korábban elért napi 40 ezer hordóegyenérték termelési szint visszaállításán dolgoznak.

Az újraindítást egyebek mellett az tette lehetővé, hogy a GKP február 25-én bruttó 26 millió dollár (amiből a GKP nettó részesedése 20,8 millió dollár) előleget kapott egy, a mezőről később értékesítendő kőolajmennyiségért.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!