A rossz külső hangulat dacára az utolsó pillanatokig jól tartotta magát a pesti részvénykosár, amiben sokat segíthetett a közel egyharmados BUX-komponens OTP felülteljesítése - végül azonban így is csak a stagnálás jött össze. A BUX azonban feltűnően szűk sávban mozgott: a délelőtti 18 170 pontos napon belüli csúcstól kétszáz ponttal maradt el a napon belüli mélypont. A 18 063 pontos utolsó érték hajszálnyival magasabb csak a szerdai zárásnál. Kiugróan alacsony volt a forgalom is, ha a 7 milliárdos kötésösszeget magához vonzó OTP-t nem vesszük figyelembe: a többi papír mindössze másfél milliárd forintnyi befektetői érdeklődést váltott ki.

Mindkét nagy papír 0,2 százalékos erősödéssel zárt. Nem bírta zárásig az OTP az erőn felüli teljesítményt, az utolsó percekben másfél százalékos pluszról esett vissza. A magyar bankpapír jó szereplését magyarázhatja az utóbbi időszak csúnya alulteljesítése, valamint a Citigroup elemzői felminősítése is. A Mol 16 040 forinton zárt, ám a nap első felében jóval alacsonyabban is járt. A Magyar Telekom 4 forinttal drágább lett, s így 419 forinton zárt, a két gyógyszergyártó viszont esett. A 33 950 forinton végző Richter 0,6 százalékkal lett olcsóbb, az Egis pedig 2,2 százalékot vesztett értékéből, amivel 18 200 forinton zárt. Nem fogadták jól a befektetők az osztalékot emelő Appeninn bejelentését sem, hiszen a részvény közel 4 százalékot esett a hírre - mindössze 7 milliós forgalom mellett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!