A vezető nyugat-európai részvényindexek teljesítményétől elmaradó erősödéssel zárt pénteken a BUX. A BÉT irányadó mutatója fél százalékkal 20 850 pontra kúszott fel, szerény, tízmilliárd forint körüli forgalom mellett.

Az index szerény teljesítményének magyarázata, hogy míg az OTP a kereskedés utolsó harmadában lendületbe jött és számottevő drágulást produkált, addig a Mol délnek vette az irányt. A bankpapír - közel hétmilliárdos forgalom mellett - 2,4 százalékkal 5040 forintra ugrott, miközben az olajrészvény 1,2 százalékkal 20 740-re esett. Az OTP erősödését a kedvező globális befektetői hangulat támogatta, amire rátettek még egy lapáttal a délután publikált amerikai makroadatok. A Mol pénteki csökkenése inkább korrekció, mivel eddig gyakorlatilag piactól függetlenül emelkedett az olajpapír árfolyama - kommentálta a napot az MTI-Ecónak Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője.

A Telekom teljesítménye átlagos volt, a részvény 0,6 százalékkal 680 forintra erősödött. A gyógyszergyártók papírjai egy irányba mozdultak, de jócskán eltérő sebességgel: míg a Richter a csütörtöki gyengülés után csupán 0,2 százalékkal százalékkal korrigált 47 400 forintra, addig az Egis gyorsított és 2,8 százalékkal 21 755 forintra ugrott. A nap nyertese - mindössze 60 darabos forgalom mellett - a 20 százalékkal dráguló Externet lett, miközben a Pannergy 4,6 százalékos drágulása új csúcsra, 974 forintra vitte a papírt. Az Orco részvényei - amelyeket az Erste friss elemzése felhalmozásra ajánl, 8,2 eurós 12 havi célár mellett - 3,1 százalékkal 2160 forintra erősödtek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!