Jól indulhat a nap Budapesten

Optimista nemzetközi hangulat hatására emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Dzindzisz Sztefan, 2018. április 27. péntek, 08:50
Fotó: Napi.hu

Egyebek mellett pozitív vállalati hírek miatt jó a hangulat a nemzetközi piacokon, és a régióban is az látszik, hogy "megjöttek a vevők" - mondta Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője, aki arra számít, hogy a magyar részvénypiacon is emelkednek az árak.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője is úgy vélekedett, hogy kedvező hangulatban indulhat a kereskedés, miután csütörtökön a tengerentúlon vaskos emelkedéssel zártak a tőzsdék, és az ázsiai piacok is felfelé tartanak. Hozzátette: a vezető részvények közül jól indíthat az OTP, miután Csányi Sándor elnök-vezérigazgató egy csütörtöki interjúban elmondta, hogy a következő 1-2 évben 5-6 régiós bankot akvirálhat a csoport. A szakértő szerint érdemes figyelni a Richter mozgására is, a gyógyszergyártó árfolyamában 5100 forintnál meghatározó támasz húzódik. Jól szerepelhet a Mol is, a Magyar Telekom azonban továbbra is kissé lemaradó lehet - írta kommentárjában Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 215,38 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel, 38 265,35 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 34 forinttal, 1,15 százalékkal 2980 forintra erősödött, 773,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,35 százalékkal 11 410 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 452 forintra csökkent, forgalma 274,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,29 százalékkal 5250 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4279,23 ponton zárt csütörtökön, ez 21,14 pontos, 0,50 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK