Miután a magyar idő szerinti kora délutáni órákban a vártnál sokkal jobb munkaerőpiaci adatok láttak napvilágot az Egyesült Államokban, nagy erősödésbe kezdtek a tőzsdék. Bár egyes elemzők félelmei szerint ez akár azt is jelentheti, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed lezárhatja könnyítési programját, a piaci reakció nem ezt mutatja. A jókedvet még a kínai export is táplálta, mely 21,8 százalékot nőtt egy év alatt, elhitetve a kereskedőkkel, hogy most már kevésbé kell aggódni a globális gazdaság miatt.

Mindezeknek köszönhetően a londoni FTSE-100 0,7, a frankfurti DAX 0,6, a párizsi CAC-40 pedig 1,2 százalékot erősödött a hét utolsó napján. Jól sikerült a hét lezárása a periféria indexeknek is, hiszen a milánói FTSE-MIB 1,6, míg a madridi IBEX-35 2,8 százalékkal gyarapította értékét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!