Jól sült el a forradalmi akció a Wall Streeten

Elindult a kereskedés a Spotify részvényeivel a New York-i értéktőzsdén. A zenei streaming szolgáltatást nyújtó cég papírjai szokatlan módon kerültek a tőzsdére, az új modellnek nem örülhetnek a nagy befektetési bankok.
Lovas-Romváry András, 2018. április 4. szerda, 12:42
Fotó: Shutterstock

Elindult a kereskedés tegnap a Spotify részvényeivel a New York Stock Exchange-en, s a részvény bemutatkozása viszonylag simának és sikeresnek volt tekinthető, legalábbis a vezető pénzügyi lapok szerint. A nap végére 149 dollárig csökkent a részvény árfolyama a nyitást követően elért 165,9 dolláros maximumról, azonban ez még így is magasabb a referencia árként meghatározott 132 dolláros szintnél.

A záróárral számolva a társaság piaci értéke eléri a 2,65 milliárd dollárt, ezzel a társaság bevezetése a legnagyobb technológiai részvénybevezetések közé sorolható. Ugyanakkor a Spotify nem a hagyományos módot választotta a tőzsdei bevezetésre. Azt ugyanis rendszerint egy, befektetési bankok vagy brókercégek által szervezett első nyilvános részvénykibocsátás (IPO) szokta megelőzni. Ennek előnye, hogy már a kereskedés kezdetekor nagy a részvény közkézhányada, a nagyobb intézményi befektetőkkel az IPO-t megelőző befektetői találkozók során megismertetik a céggel, s a kibocsátást szervező cégek rendszerint vállalják a megfelelő likviditás biztosítását is, hogy legyen forgalma a papíroknak az első napokban is.

A Spotify azonban ezt mellőzve vezette be részvényeit, ezzel becslések szerint több 10 millió dollárnyi díjet spórolhatott meg a kibocsátás során. A WSJ szerint a nagyobb befektetési bankok most azt figyelik, mennyire lesz sikeres hosszabb távon is az ilyenfajta akció, ha ugyanis nagyon elterjed ez a bevezetési mód a tőzsdére készülő cégek körében, akkor az komolyabban veszélyeztetheti ezt az üzletágukat. Az első kereskedési nap már csak azért is tekinthető sikernek, hiszen a bevezetés egy a főleg a technológiai szektort érintő heves tőzsdei eladási hullám kellős közepén történt - írja a Financial Times.

A Spotify-nak tavaly év végén 71 millió fizető felhasználója volt, idén év végére reményeik szerint ez 100 millióra nőhet. A statisztikák szerint a felhasználók valamivel több, mint 70 százaléka 35 év alatti.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK