Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Számos befektető attól tart, hogy ez az amerikai lépés egy teljes körű kereskedelmi háború kirobbanásának kezdetét jelentheti a világ két legnagyobb gazdasága között. Az aggodalmakat jó tükrözi, hogy a pénteki kereskedést erős kilengések jellemezték, és a nyitás utáni veszteségek a nap második felében fordultak át nyereségbe. Elemzők szerint részben annak köszönhető a felpattanás, hogy a piacok már beárazták a vámemelés hatásait.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,45 százalékkal, 532,15 pontra emelkedett, de a nap elején 0,5 százalékos mínuszban is járt - írja az MTI.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,12 százalékkal, 21 788,14 pontra, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,91 százalékkal, 6272,30 pontra, a dél-koreai Kospi pedig 0,68 százalékkal, 2272,87 pontra nőtt. (Az üzemanyagár mellett erre figyel a jövőben az autópiac.)

A kínai tőzsdéken is emelkedtek a mutatók, de az egy héttel korábbi záráshoz képest jelentős a visszaesés, és komoly bizonytalanságok övezik a kilátásokat.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,49 százalékkal, 2747,23 pontra, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 0,55 százalékkal, 8911,34 pontra, a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe pedig 0,68 százalékkal, 3365,12 pontra kúszott fel pénteken. A sanghaji tőzsdeindex, amely délelőtt kétéves mélypontját is megközelítette, 3,5 százalékkal esett múlt péntekhez képest, míg a CSI-300-as mutató 4,2 százalékkal csökkent.

Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 0,47 százalékos pluszban, 28 315,62 ponton fejezte be a kereskedést.

Kevés az esély arra, hogy az Egyesült Államok és Kína megállapodásra jusson kereskedelmi ügyekben, és a kereskedelmi háború miatti aggodalmak hosszú távon, legalább a következő két évben bizonytalanságot jelentenek - mutatott rá Jan Vej-hsziao, a Founder Securities kínai brókercég elemzője, aki szerint a dolgok veszélyessé válhatnak a kínai tőzsdéken.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!