Ráugrottak a befektetők a Budapesti Értéktőzsdén az Elmű és az Émász részvényeire, miután a társaságok bejelentették, német E.On hamarosan nyilvános vételi ajánlatot kell tegyen azokra, mivel az Európai Bizottság zöld utat anyavállalatuk felvásárlására. Az Elmű részvényei 6,5 százalékos emelkedést követően péntek kora délután már 32 400, az Émász papírjai 6,3 százalékos drágulás után 28 000 forinton cseréltek gazdát.

Hogy indokolt-e a befektetők optimizmusa az ajánlattal kapcsolatban - ha annak köszönhető - az nyilván hamarosan kiderül, hiszen az E.On-nak azt két héten belül meg kell tennie és nyilvánosságra kell hoznia. A törvény betűje által előírt minimális ajánlat ár nem nagyon tartogat egyelőre prémiumot a befektetők számára, hiszen a vételi ajánlat minimális árfolyamának az utolsó 180 vagy 360 tőzsdei forgalommal súlyozott átlagárfolyama illetve az utolsó beszámolóban szereplő részvényenkénti sajáttőke-érték közül kell lennie a magasabbnak.

A tavaly december 31-i állapotot tükröző éves beszámoló szerint a nemzetközi elvek szerinti konszolidált mérlegben szereplő sajáttőke-érték az Elműnél 28 800 forint, az Émásznál valamivel 27 290 forint feletti összeg volt, s ez mindkét esetben magasabb, mint a tőzsdei forgalommal súlyozott átlagárak. Ha a két cég féléves beszámolója hamarabb érkezik meg, mint az ajánlat (amire van esély, hiszen elvileg közeledik ennek határideje), akkor ez az érték még változhat az első féléves nettó eredmény összegével, ami pozitív és negatív irányba is eltolhatja ezeket az értékeket.

Ugyanakkor ahhoz, hogy valaki nagyot nyerjen egy mostani vásárláson az ajánlattal inkább az kellene, hogy vagy az E.On legyen legalább annyira korrekt a magyar részvényesekkel, mint volt az RWE tulajdonosaival, vagy a két cég másik nagytulajdonosainak csomagját is ebben az ajánlatban akarja megszerezni. Ez a két másik nagytulajdonos, a magyar állami tulajdonban lévő MVM és az ENBW szintén német energetikai vállalat.

Az E.On úgy lesz ugyanis tulajdonos a két magyar áramszolgáltató cégben, hogy nyilvános vételi ajánlatot tett az RWE AG többségi tulajdonában lévő Innogy részvényeire egy tranzakció sorozat keretében részvényenként 40 eurós árfolyamon. Ez az árfolyam jól mutatja, hogy  az E.On valójában milyen értékeltség mellett vette meg a két magyar áramszolgáltató fő tulajdonosát, s ha csak egy kicsit is közelítené a magyar leányvállalatok értékeltségét ehhez, akkor az jelentős prémiumot jelentene a mostani tőzsdei árakhoz képest.

Számításaink szerint ez az árfolyam ugyanis 10,2-es EV/EBITDA, 25-ös P/E, 2,5-ös P/BV (árfolyam/könyv szerinti érték) és 25-ös árfolyam/osztalék mutatókat jelentett tavaly az ajánlat megtételekor az Innogy esetében. Ugyanezek a mutatók az Elműnél és az Émásznál is elég meredek árakat jelentenének, az Elmű esetében 40 ezer forinttól 71 800 forintig, az Émásznál 35 ezer forinttól 67 900 forintig húzódó sávba raknák a két részvény árfolyamát.

A két korábban említett nagytulajdonos nyilván az utóbbihoz közelítő árfolyamon válna meg részesedésétől. Az ENBW-ről korábbi nyilatkozataik alapján tudni, hogy komoly dezinvesztíció zajlik a cégnél, aminek akár része lehet a magyar cégben lévő csomag eladása is, az MVM részéről nincs információ ilyenről (korábban a Napi.hunak azt nyilatkozták, hogy csak konkrét ajánlat esetén mondanának véleményt szándékaikról). Ha viszont erről nincs szó, akkor csak az E.On korrektségében reménykedhetnek a magyar részvényesek.

A cikk szerzője rendelkezik Émász-részvényekkel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!