Az elmúlt két hétben több, mint 2 százalékot március elejéhez képest pedig már 4 százalékot erősödött a forint árfolyama az euróval szemben. Az árfolyam technikai képe alapján ugyanakkor ha már a tegnap látott 303 forintos szint alá is süllyedne az euró kurzusa, érdemes lehet felkészülni a nyári nyaraláshoz egy kis euró vételre, innen ugyanis már elég rögössé válhat a magyar deviza útja, s nem valószínű, hogy jelentősen tovább tudna erősödni.

A legszembetűnőbb és egyelőre még távoli akadály a keresztárfolyam számára az a hosszú távú emelkedő trendvonal, amelyet a 2008 nyári és 2011 nyári mélypontok jelöltek ki, s azóta nem kevesebb, mint öt esetben állította meg a hazai fizetőeszköz erősödését az euróval szemben. Ha másért nem, legalább a trendvonal szemmel látható erőssége miatt is számítani lehet arra, hogy ha közelítene hozzá a kurzus, akkor néhány szereplő várhatóan forint elleni pozíciókat igyekszik majd felvenni a közelében. Ez a vonal most nagyjából 298 forint magasságában húzódik.

Masszív trendvonal
Kép: www.markers.hu

Nem szabad figyelmen kívül hagyni természetesen a 200 napos mozgóátlagot sem, mint leküzdendő akadály, ez jelenleg valamivel 302,5 forint alatt található. Nem csak azért érdemes figyelni, mert szinte minden trader monitorján ott villog a görbe, hanem azért is, mivel a 2012 nyara óta tartó gyengülő trendhez most ez a mozgóátlag tartozik leginkább (a trend hossza miatt) így elméleti jelentősége is van.

Ha már elméleti jelentőségről esik szó, fontos szintnek tekinthető a 296 forint is. Ez volt ugyanis az utolsó "bázispont" vagy "legális mélypont", ahonnan elrugaszkodott az árfolyam és új, magasabb csúcsra száguldott, ennek lefelé történő áttörése masszív trendfordulós jelzésként lenne értelmezhető.

euró/forint napos
Kép: Alfatrader

Ha tehát a forint árfolyama tovább erősödne az euróval szemben, akkor hamarosan kemény ellenállásokon kellene átküzdenie magát a további erősödéshez. Ha sikerülne, akkor az nem csak a rövid, de a hosszabb távú forintgyengülésről szóló trendben is áttörést, fordulatot jelentene.

Azonban a technikai elemzés egyik alapvető szabálya szerint egy trend meglétét mindaddig feltételezni kell, amíg az ellenkezőjéről bizonyítékot nem kapunk. A trendfordulókat pedig általában valamely termék esetében sokszor az addigi fundamentális tényezők alapvető megváltozása okozhatja. Ilyen fordulat pedig egyelőre nem nagyon látszik, így ésszerű azt feltételezni, hogy ha ezekre a szintekre jut a jegyzés, akkor ismét forintgyengülés következhet, s ezért érdemes lehet feltölteni a nyári nyaraláshoz az euró készleteinket.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!