A különböző mutatók technikai értelemben csökkenést vetítenek előre. A befektetőket pedig hidegzuhanyként érte, hogy a pénteken közölt adat szerint a vártnál is nagyobb mértékben csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az Egyesült Államokban az április növekedés után. Megfigyelők szerint ez megkérdőjelezi az amerikai gazdaság növekedésének fenntarthatóságát röviddel az után, hogy kikerült a recesszióból.

A héten a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 4,5 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq mutatója 5,9 százalékkal, az 500 válogatott papír S&P indexe 5,0 százalékkal süllyedt. A pénteki kedvezőtlen foglalkozatási adat mellett az elmúlt időszakban a becsültnél szerényebb kiskereskedelmi eladási, fogyasztói bizalom és lakóingatlan eladási adat is borzolta a befektetők idegzetét.

Hétfőn a New York-i értéktőzsde zárva lesz nemzeti ünnep, a függetlenség napja miatt.

A jövő héten nem sok makro adat lát napvilágot. A fogyasztói költekezésre lehet majd következtetni a kiskereskedelmi cégek havi eladási adataiból. A héten ismertetik az amerikai beszerzési menedzser intézetnek (ISM) a szolgáltatási szektor júniusi teljesítményére vonatkozó adatát is, ami várhatóan mérséklődött májushoz képest, de még így is az ágazat bővülését mutatja majd. Csak egy hét múlva kezdődik a negyedéves vállalati gyorsjelentések időszaka. A jövő héten azonban várhatóan több vállalat ad ki előzetes adatot. Eddig 1,2 negatív előzetes bejelentés látott napvilágot minden egy pozitívra. Történelmileg két negatív bejelentés szokott elhangzani egy pozitív mellett ebben az időszakban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!