A CNBC által megkérdezett befektetési stratégák enyhe többsége úgy gondolja, hogy jövőre folytatódhat az emelkedés a részvénypiacon, s az S&P 500- as részvényindex a jelenlegi szinteknél 8-22 százalékkal is feljebb kerülhet 2021 végére.

A csatorna összesen 20 nagy amerikai pénzintézet szakértőitől kért előrejelzést a legfontosabb részvényindex várt teljesítményére, közülük 12 volt azon a véleményen, hogy a mutató 4000 és 4500 pont között fejezheti be a jövő évet. A megkérdezettek szerint a kereskedés irányát jövőre egyértelműen a Covid-19-es vakcina fogja meghatározni, valamint az, hogy ennek köszönhetően fokozatosan újra lehet nyitni az amerikai és a világgazdaságot is.

A megkérdezettek közül14 óvatosan optimistának mondta magát a kilátásokkal kapcsolatban, hárman nagyon optimisták voltak, hárman viszont óvatosságra intettek. Az optimisták többsége szerint a vakcinák folyamatos megjelenése mellett a kormányzati ösztönzőcsomagok azok, amelyek lendületet adhatnak majd a gazdaságoknak. A stratégák közül három szerint a mostani sávban, 3500-4000 pont között maradhat az index, három szerint pedig annak értéke 3500-3000 pont közé süllyed majd.

Az előrejelzések abszolút szórása magas, ez annak tudható be, hogy egyelőre meglehetősen bizonytalannak látszik a Covid-19-es oltások terjesztésének üteme. A többség szerint azonban a vakcina elosztása megfelelő ütemben halad majd, a vállalati nyereségek visszapattannak 2021-ben, a fiskális élénkítés mértéke sem csökken s eközben a kamatok alacsony szinten maradnak. Ugyanakkor az egyik elemző szerint a kockázatok közé tartozik a fiskális élénkítés esetleges csúszása az Egyesült Államokban, a Covid-19-es járvány újabb hulláma,valamint az oltásokból kialakuló esetleges hiány.

Arra a kérdésre, hogy melyik devizát favorizálják leginkább jövőre, csak hárman válaszolták azt, hogy az amerikai dollárt, a többiek az eurót, a jüant, a fontot vagy a japán jent választották. Az eurót hat stratéga választotta, a jüant pedig hét. Az eurót szerintük támogatja majd, hogy az eurózóna talpra állhat a két mélypontot is hozó recessziós időszakból, miközben az amerikai fiskális és monetáris csomagok hatására nő a költségvetési hiány és romlik a külkereskedelmi mérleg. A kínai jüant a kínai gazdaság növekedése támogathatja, a nyersanyagárak növekedése pedig az ausztrál dollárnak tehet jót - vélik a megkérdezett stratégák.

A szakértők többségének véleménye szerint a járvány utáni nyitás nagy nyertesei a ciklikus fogyasztásból profitáló cégek lehetnek, amelyek nyeresége korrelál a gazdaság lendületével. A megkérdezett elemzők a fontosabb részvények közül az Exxon Mobilt, a Chevront, a Baker Hughes-t, a Boeinget, a Qulacommotot, a Visát és a Disneyt emelték ki, mint vásárlásra érdemeseket.

Ami furcsa, hogy a stratégák nem nagyon említették a 2020-as év nyerteseit, a járványból sokat profitáló technológiai cégeket, persze nem is mondták azt, hogy ezektől meg kellene szabadulni. Véleményük szerint a gazdaság nyitásából ez a szektor is profitálni fog majd.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!