Jövőre is megéri majd fémbe fektetni

Az UBS a világ bányavállalatairól szóló hétfői elemzésében felülsúlyozásról lefelé módosította - neutrálisra - a részvények minősítését, annak ellenére, hogy az árupiac legtöbb termékéről pozitívan nyilatkozott.
NAPI Online, 2007. október 9. kedd, 12:31

A negyedéves árupiaci szemléje során az UBS felminősítette a vörösréz, a nikkel, az ólom, az arany, az ezüst, a vasérc és a koksz piacára vonatkozó 2008-as és 2009-es előrejelzését. Az elemzés szerint az árupiaci cikkek a hitelpiaci válság miatt vonzó befektetési eszközöknek tűnhetnek. A bank véleménye szerint az elkövetkező egy-két év során az inflációs- és árfolyam-kockázatoktól tartó befektetők előszeretettel fordulnak majd az árupiaci befektetések felé.

A globális bányaszektor részvényeinek egyenlő súlyozásúra módosítására az UBS szerint az árupiacról szóló pozitív előrejelzés ellenére is szükség volt, mert a papírok rövid távon rosszabbul szerepelhetnek a vártnál.

2008-ra vonatkozóan a vörösréz előrejelzését 8 százalékkal, a nikkelét 15 százalékkal, az aranyét 17 százalékkal, míg a vasércét 8 százalékkal emelte meg.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK