Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelenleg kedvező növekedési kép a világgazdaságban jövőre változhat, s 2018 második felében már valószínűleg lassulás lesz tapasztalható - mondta Christopher Dembik, a Saxo Bank vezető makroközgazdásza a Napi.hu-nak. A szakember a Saxo Bank által megrendezett budapesti előadás előtt azt mondta, az erre utaló legfontosabb jelet az általuk kifejlesztett összetett mutató adta, amely a világ legfontosabb gazdaságaiban a magánszektor által felvett hitelek állományának alakulását vizsgálja. Ez a mutató, mivel jellemzően a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által közölt negyedéves adatokon alapul, viszonylag későn ad jelzést a mögöttes gazdasági folyamatokról, azonban nagyon megbízhatónak tekinthető.

Őrültség lenne

Dembik szerint a mostani folyamatok mellett azonban hiba lenne például a kínai gazdaságtól függő eszközök és Kína ellen fogadni a tőkepiacokon. Ennek egyik oka, hogy a nagy gazdaságokban egyedül Kínában látszik az, hogy az állam komolyan elkötelezett lenne két fontos, a jövő szempontjából meghatározó terület fejlesztése iránt. Az egyik a technológiai fejlesztések, a másik pedig a környezetvédelem.

Mára Kína odáig jutott, hogy globálisan a második legtöbbet költi kutatás-fejlesztésre. A világszinten e célra fordított források 20 százalékát ma már Kínában költik el.

Eközben más terülteken is vezető szerepe van az ázsiai országnak, ilyen például a közlekedés fejlesztése. Csak példaként, 12 éve még egyetlen gyorsvasút sem volt az országban, ma már a világ legnagyobb ilyen hálózatával rendelkeznek. De jó példa a városi közbringarendszer fejlődése is. Egy éve még gyakorlatilag nem létezett ilyen az országban, ma már Pekingben 100 ezer, Sanghajban 450 ezer kerékpár áll az érdeklődők rendelkezésére. Ez utóbbi egyébként mutatja az ország elkötelezettségét is a környezetbarátabb gondolkodás irányában.

Európáról se feledkezzünk meg!

Dembik szerint egyébként befektetési szempontból nem csak Kína lehet érdekes a következő időszakban, Európában is találni jó sztorikat. A szakértő szerint a párizsi tőzsde izgalmassá vált, a strukturális reformok, a készülő privatizációk és az egyébként növekvő vállalati eredmények együttes hatására a francia részvények a befektetők érdeklődésének középpontjába kerülhetne.

Ráadásul a francia piac még nagy elmaradásban van például a német piachoz képest. A DAX index már régen maga mögött hagyta 2007-ben elért csúcsát, a francia CAC-40 azonban még mindig elmarad ettől.

És a forinttal mi lesz?

A Saxo Bank szakembere a forint árfolyamával kapcsolatban is optimista. Ők kollégiával az euró/forint árfolyamának hosszabb távú célját 302 forintra teszik. Mint mondta, a forint árfolyamára támogatólag hat a magyar gazdaság átlag feletti növekedési potenciálja, de az is, hogy az MNB már jövőre szigorítani kényszerülhet. Ugyanakkor a magyar deviza erősödéséhez az kellene, hogy a támogató nemzetközi gazdasági környezet fennmaradjon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!