A Bloomberg beszámolója szerint 2015 augusztusa óta a jüan most került újra a negyedik helyre. A kínai valuta részesedése a nemzetközi fizetésekben 2,7 százalékra emelkedett a novemberi 2,14 százalékról - írta az MTI.

Decemberben az amerikai dollár a globális elszámolások 40,51 százalékát tette ki a novemberi 39,16 százalék után és ezzel megőrizte listavezető helyét.

A második helyen sem történt változás, az euró részesedése 36,65 százalék volt decemberben a novemberi 37,66 százalék után. Az euró ezzel hetedik hónapja tartotta második helyét, de piaci részesedése decemberben nyolchavi mélypontra esett.

A harmadik helyen a font állt, a fontban történő elszámolások aránya decemberben 5,89 százalékra csökkent a novemberi 6,72 százalékról.

A jen 2,58 százalékkal az ötödik helyre esett vissza. A japán nemzeti valuta részesedése a globális fizetésekből a novemberi szinten maradt.

A jüan népszerűsége, mint nemzetközi fizetőeszköz, folyamatosan emelkedett az elmúlt évtizedben. A kínai pénznem 2010 októberében még csak a 35. helyen állt, amikor a belga székhelyű SWIFT, amely 200 ország több mint 11 ezer pénzintézetének határokon átnyúló fizetési műveleteit kezeli, elkezdte nyomon követni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!