Nagyon könnyű témát kínál a forint gyengülése a szlovákiai médiának. Az eurót használó ország sajtóorgánumai néhány hete adtak egy címet, amely alatt cserélgetik a tartalmat. A cím így szól: Idei mélypontján a forint, érdemes váltani. A mondanivaló világos: aki át tud ruccanni Magyarországra, az olcsón vásárolhat.

A szlovákiai sajtómunkásoknak még azzal sincs gondjuk, hogy honnan szerezzék be a friss információt. Elég bemásolniuk az MTI napi jelentéseit. A cikkek kezdő mondatai szerint idei mélypontja közelében tartózkodik a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben.

Majd az éppen aktuális napra utalva így folytatódik: az eurót reggel nyolc órakor 317,93 forinton jegyezték a nemzetközi devizapiacon, ami 0,03 százalékos forintgyengülésnek felel meg a keddi globális kereskedés kezdete óta. Hétfőn 319,26 forinton is jegyezték az eurót napközben, ami a forint idei leggyengébb árfolyamának számít az uniós közös devizával szemben. Az eurót legutóbb közel két éve, 2016 júniusában jegyezték hasonló szinten: 322 forint felett.

A dollár kedden reggel 269,81 forinton állt, a svájci frankot reggel nyolc órakor 270,73 forinton jegyezték.

A fotó forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!