A 2006-ban három magyar magánszemély által alapított alternatív távközlési szolgáltató a kibocsátási tájékoztató szerint tavaly 841,85 millió forintos árbevétel mellett 41,75 millió forintos nyereséget ért el. A 709,79 millió forintos saját tőkével rendelkező társaság a listázás során 6 millió 431 ezer 158 darab, egyenként száz forint névértékű részvényét vezeti be a tőzsdére.

A társaság működése és bővülése szempontjából jelenleg a mikrohullámú és a műholdas televízió üzletág a meghatározó, ám ezen kívül foglalkozik virtuális mobilszolgáltatással, illetve hagyomány távközlési szolgáltatásokkal is. A fő tulajdonosok magánszemélyek, zömében az igazgatóság tagjai, de a kecskeméti székhelyű cég 4,98 százaléknyi saját részvénnyel is rendelkezik.

A BTel kötvényei után 1,69 milliárd forintos kötelezettséggel rendelkezik, ezen felül hosszú lejáratú kötelezettségként szerepel 127,4 millió forintot kitevő autó- és eszközlízing, míg rövid lejáratú tartozásból 442,45 milliónyi szerepel a mérlegben.

A tájékoztató kockázatokat taglaló részéből kiderül, hogy az aránylag nagy önkormányzati ügyfélállomány a helyhatósági struktúra átalakítása miatt kockázatokat hordozhat magában. A társaság a jövőben a hazai piacon tervez részletesen körül nem írt akvizíciókat is.

A Btel korábbi közlése szerint egyelőre csak technikai listázással lép részvényeivel a BÉT-re, ám a kötvényeiből jegyző befektetők egy későbbi nyilvános kibocsátás során 10 százalékos kedvezménnyel jegyezhetnek majd a papírokból.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!