GBPUSD

Jelentős gyengülést produkált az angol font kedden délelőtt, miután a vártnál nagyobbat fékező inflációs ráta hatására a piaci szereplők részben újraértékelték a Bank of England által végrehajtandó, korai kamatemelésre vonatkozó várakozásaikat. A hét harmadik napjának első felében érkező, kedvezőbb foglalkoztatottsági statisztikákat pozitív korrekció követte, azonban a befektetők érezhetően a Bank of England délelőtti, negyedéves inflációs jelentésére vártak.

A devizapár a nyári hónapok masszív emelkedését követően az elmúlt hetek oldalazása után további iránymutatásra várt: azonban a keddi kereskedésben ütött új mélypont felveti az ismételt csökkenés lehetőségét. Amennyiben az 1,59-1,5875-ös tartományból lefelé törne ki a kurzus, a következő meghatározó támasz-zónát az 1,58-1,5750 jelenthetné a kábel számára. Felfelé mindemellett újra 1,60 fölé kapaszkodva az 50-napos mozgó közelében számíthatnánk a következő megállóra.

GBPUSD
Kép: Admiral Markets

DAX30

Nem sikerült az emelkedő csatorna felső trendvonalának áttörése: majd a szerdai kereskedés borús hangulatában a német részvényindex is dél felé vette az irányt. Amennyiben a korrekció folytatódna, első körben a 21-napos mozgó-, majd a 8962-8952 pont által közrefogott tartomány jelenthet fontosabb támaszt. Felfelé pedig továbbra is a csatorna felső trendvonala tornyosulhat akadályként a vevők előtt.

DAX30
Kép: Admiral Markets

USDHUF

Tovább folytatódott a forint vesszőfutása a hét első felében is: az USDHUF kurzusa a 222-es szintet áttörve emelkedett tovább, miután a vártnál gyengébb októberi inflációs ráta után megszólaló MNB-elnök szerint lehet még tere a további kamatcsökkentéseknek is. A 222-es szint immár támaszként funkcionál, míg a következő ellenállást a 200-napos mozgóátlag jelentheti (jelenleg 224,05-nél).

USDHUF
Kép: Admiral Markets

GBPUSD, DAX30, USDHUF - technikai elemzés 2013.11.13.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.

Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!