Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Noha - miként azt egy elemző megállapította - a piacok az utóbbi időben hajlamosak minden apró hírt túlreagálni, kedden az Atlanti-óceán mindkét oldalán tombolt az optimizmus, és meredeken emelkedtek a tőzsdemutatók. A FTSE-100 3,4, a CAC-40 5,4, míg a DAX 7,1 százalékkal erősödött, az amerikai tőzsdeindexek este fél kilenckor 3-4 százalékos emelkedést mutattak. Júniusban a várakozásoknak megfelelően 8,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta az eurózónában a májusi 8,3 százalékról. A 15 tagú Európai Unióban szintén 0,1 százalékponttal emelkedett az állástalanok aránya, 7,7 százalékra. A hirdetési és marketing ügynökségeket tömörítő Interpublic Group részvényeinek árfolyama hétfőn csaknem negyedével esett a Wall Streeten azt követően, hogy a cég legfrissebb bejelentése nyomán sokakban felvetődött: vajon nem egy újabb számviteli botrányról lesz-e szó? Az Interpublic-részvények kurzusa a hét első napján 24 százalékos zuhanást produkált, miután a csoport bejelentette, hogy egy héttel elhalasztja második negyedévi gyorsjelentésének nyilvánosságra hozatalát. A csoport bejelentése azt követően érkezett, hogy az Omnicomról - az Interpublic riválisáról - korábban olyan cikkek jelentek meg, amelyek megkérdőjelezték a fúziók elkönyvelésének szabályosságát, s egy ügyvédi iroda július elsején pert is indított a vállalat ellen, a részvényesek megtévesztésének vádjával. Microsoft reményei szerint az idei pénzügyi év folyamán mintegy ötven százalékkal nő üzleti tevékenysége Kínában, amennyiben nem következik be váratlan fordulat a piaci környezetben. A szoftveróriás tervei szerint a marketing és sales-dolgozók számát az idei évben mintegy 40 százalékkal növelnék Kínában. Az AOL Time Warner kedden bejelentette, hogy Jonathan Miller lesz az America Online új vezérigazgatója. Miller korábban az USA Interactive elnöke és a cég interaktív és információszolgálatának igazgatója volt. Az AOL előzővezérigazgatója Barry Schuler áprilisban mondott le, azóta betöltetlen volt az állás. A Cisco Systems, Amerika élenjáró hálózattechnológiai cége tegnap az amerikai tőzsdék zárása után tette közzé második negyedéves gyorsjelentését. A befektetők mindenesetre a piaci kereslet csökkenése ellenére is stabil nyereséget vártak a cégtől, papírjainak árfolyama napközben óriási forgalom mellett több mint 7 százalékot erősödött. A biztosítók papírjai, a részvénypiacoktól való fokozott függőségüknek köszönhetően, az utóbbi hónapok látványos zuhanásai után az erősödésben is élen jártak. A francia Axa papírja több mint 10, a német Munich Re-részvény lapzártánkig több mint 9 százalékkal emelkedett. A frankfurti vezető index, a DAX-30 a hétfői 5,7 százalékos esés után kedden 7,1 százalékos erősödést produkált, a kosárban szereplő összes részvény árfolyama javult. A BASF még nem tette közzé második negyedéves gyorsjelentését, ám a Financial Times német kiadása a cég nyereségének növekedését prognosztizálta, aminek következtében meredeken emelkedett részvényeinek árfolyama. A hétfői zuhanás után kedden látványos korrekció volt tapasztalható a BÉT-en. A BUX 3,9 százalékos emelkedés után 7124,48 ponton zárt. A vezető részvények közül a legtöbbet a Mol-papír erősített, árfolyama 7,6 százalékot nőtt. A Matáv részvényének kurzusa 5,2, az OTP-é 2,2, míg a Richteré 2,6 százalékkal nőtt. Ma avatták fel a japán Diamond Electric másfélmilliárd forintos beruházással létesített, 14 ezer négyzetméteres esztergomi gyárát, ahol a Magyar Suzuki Rt., később pedig a DaimlerChrysler számára is készítenek gyújtótekercseket. Az új üzemben egy év alatt évi kétmillió darabra tervezik felfuttatni a termelést. Ebből a mennyiségből már a DaimlerChrysler németországi új motorgyárába is szállít a társaság, többek között egy új Mercedes kisautó gyártásához. Kedden mérsékelt forgalom mellett erősödött a forint a bankközi devizapiacon. Este az árfolyamsáv erős oldalán 11,74 százalékon állt. Az euró kevéssel 243, míg a dollár 252 forint felett állt kedd este.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!