A klíringházi és garanciaszolgáltatásokat nyújtó Keler KSZF Zrt. árbevétele az idei első negyedévben 20 százalékkal, 472,5 millió forintra nőtt. A társaság adózás előtti eredménye pedig 141,3 millió forintra rúgott, ami 153 százalékkal haladja meg a tervezettet - közölte a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde tulajdonában lévő Keler-csoporthoz tartozó társaság.

A több mint 472 millió forintos bevétel bő 90 százaléka, 436 millió forint az alaptevékenységből származott. A főtevékenységen kívüli bevételek pedig meghaladták a 36 millió forintot. A tőkepiaci bevételek a terv szerint alakultak, ám a derivatív devizapiac klíringdíjainál 10 millió forint többletbevételt realizáltunk - mondta Mátrai Károly, a Keler KSZF vezérigazgatója.

A cég az energiapiacokon is jól szerepelt: összesen 30 millióval nagyobb bevételt ért el, negyedéves összevetésben, a magyar földgázkereskedelmi piacon pedig a kitűzött célhoz képest 20 millió forinttal nagyobb bevételt realizált. A negyedév végén immár 143 klíringtaggal állt kapcsolatban a társaság.  A működési költségek és ráfordítások az idei első negyedévben 6 százalékkal a tervezett szint alatt voltak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!