Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Erste első negyedéves eredménye több mint duplájára nőtt tavalyhoz képest, s ezzel jelentősen meghaladta az elemzői várakozásokat. A bankcsoport 225,8 millió eurónyi nettó nyereséget ért el az év első három hónapjában, a Reuters előzetes felmérése szerint az elemzők átlagosan 188 millió eurót vártak. A pozitív eredményben jelentős szerepet játszott, hogy a bankcsoport kockázati költségei a felére estek a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A mérlegfőösszeg 202,6 milliárd euróra emelkedett a 2014. év végi 196,3 milliárd euróról. A bővülés elsősorban annak köszönhető, hogy a hitelállomány 2,2 százalékkal gyarapodott a 2014. év végi állapothoz képest, így nettó volumene 123,4 milliárd eurót ért el, amelyben szerepel a lakossági hitelállomány 1,6 százalékos, valamint a kkv- és a nagyvállalati hitelek 2,6, illetve 9.4 százalékos bővülése is.

Az eszközminőség stabil javulást mutat: a nem teljesítő hiteleknek a bruttó hitelállományhoz viszonyított aránya 8,1 százalékra csökkent az előző év végén jellemző 8,5 százalékhoz képest.

A menedzsment kitartott korábbi előrejelzése mellett, amely szerint idén a csoport működési nyeresége nagyjából 5 százalék körüli mértékben eshet a tavalyi 3,09 milliárd euróról, elsősorban a magyar és a román leánybank alacsonyabb működési eredménye és a tartósan alacsony kamatkörnyezet miatt.

Az Erste vezetése még februárban közölte, hogy idén nettó nyereség ismét pozitívba fordulhat a tavalyi rekordnagyságú veszteség után. Az elsősorban a magyar devizahitelesekkel történt elszámolásnak és a román leányvállalatnál végrehajtott leírásoknak volt betudható.

Ausztriában, Szlovákiában, és Csehországban az eredményeket egyébként a lakossági és a vállalati üzletágban egyaránt elért állománynövekedés táplálta. A romániai leányvállalat ismét nyereségessé vált és biztató jelek mutatkoznak a lakossági hitelnyújtás terén is. Magyarországon ugyanakkor a devizahitelek forintosítása a várakozások szerint megteremtheti az új üzleti volumenek bővülését - mondta Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója a 2015 első negyedévi eredmények bemutatásakor. A bank vezetésének meggyőződése, hogy Kelet-Közép-Európában a gazdasági növekedés üteme továbbra is stabil marad, s egyre nagyobb mértékben támaszkodik a belföldi keresletre, ami kedvezően hathat a hitelállomány további növekedésére - tette hozzá Treichl.

A gyorsjelentéshez fűzött kommentárjában a menedzsment jelezte, hogy idén a kihelyezett hitelek nagysága néhány százalékkal emelkedhet, miközben a kockázati költségek terén 1-1,2 milliárd eurós csökkenésre számítanak, a régióban fizetendő különböző bankadók mértéke elérheti a 360 millió eurót. Szerintük a fogyasztóvédelmi kezdeményezések és a geopolitikai kockázatok negatív hatással lehetnek a régió gazdasági fejlődésére.

Az Erste szerint Tier1 tőkemegfelelési mutatójuk 10,2 százalékra csökkent a kockázattal súlyozott eszközökhöz mérten az év végi 10,6 százalékról, mivel az első negyedéves eredményt nem vehetik figyelembe a mutató számításánál. Az amúgy elég rossz piaci hangulatban az Erste részvényei fél százalék körüli mértékben erősödtek a délelőtti kereskedésben a Bécsi Értéktőzsdén.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!