Az amerikai részvények méreteset estek idén eddig év eleje óta, ezzel árazásuk - legalábbis árfolyam/nyereség alapon - olyan alacsony szintre került, amire az elmúlt két évben nem volt példa. Az idei évre várt eredmények alapján az S&P 500-as részvényindex átlagos P/E mutatója az idénre várt profitokkal számolva 17,9-re csökkent a tavaly év végi 21,7-es szintről - írja összefoglalójában a Refinitiv adataira hivatkozva a Reuters.

Amikor az amerikai és a világ összes tőzsdéje összeomlott 2020 tavaszán a Covid-19-es járvány hatására, majd a masszív jegybanki likviditásfröccsöknek köszönhetően száguldani kezdett felfelé, senkit sem érdekeltek nagyon az árazásbeli kérdések. Most azonban, hogy a Fed elkezdte elzárni a pénzcsapokat és megindult a kamatok emelése is, a piac elkezdte büntetni a túlárazottnak tartott részvényeket.

Elég volt ennyi esés?

Az év eleje óta 13 százalékkal zuhant az S&P 500-as index értéke, s lehetnek már olyan befektetők, akik emiatt úgy érzik, ideje lehet a relatív olcsóbbá vált részvényekből bevásárolni. Az óvatosabbak szerint azonban még mindig nem jött el ennek az ideje, a szigorodó monetáris politika, amivel az infláció ellen akar a Fed harcolni, az emelkedő kötvényhozamok és a geopolitikai kockázatok, az Ukrajnában folyó háború mind ellenszelet jelentenek a piacon.

A részvények már kezdenek közelebb kerülni fair értékükhöz, azonban még mindig drágábbak annál. Különösen, ha figyelembe vesszük a kötvényhozamokat, az inflációt, a GDP-t és a teljes gazdaságot - mondta a hírügynökségnek J.Bryant Evans, a Cozad Asset Management portfólió menedzsere. Mire a múlt héten a Fed 50 bázisponttal megemelte a kamatokat, addigra a piac már elég heves mozgásokon volt túl, s az S&P 500-as index zsinórban az ötödik hetét zárta veszteséggel. Ilyen hosszú negatív szériára utoljára 2011 közepén volt példa. Nagy  mozgásokat hozhat a piacon, ha a ma esti amerikai várt, tehát a következő egy évre becsült fogyasztói inflációs adat eléri a várakozásokat, ez ugyanis további agresszívabb monetáris szigorítás előtt nyithatná meg az utat.

S&P 500-as index 50 és 200 napos mozgóátlagával
S&P 500-as index 50 és 200 napos mozgóátlagával
Kép: stooq.com

Ami eddig történt, az egy egészséges újraértékelés volt az árazásokat és a befektetői hangulatot tekintve. Ahhoz, hogy a részvényárak felfelé tudjanak menni, a befektetőknek jobban kell bízniuk abban, hogy a Fed képes megbirkózni az inflációs nyomással anélkül, hogy felesleges károkat okozna a gazdaságban - mondta Keith Lerner, a Truist Advisory Services befektetési igazgatója.

Olcsóbb, de nem olcsó

Mindenesetre az eddigi korrekció még mindig nem hozta le a részvények árazását hosszú távú átlagukhoz. Ez a várt eredményekkel számolva 15,5-es P/E-t jelent, tehát még jó 10 százalékos esés kéne hozzá a piacon. Ugyanakkor persze ez másképp is elérhető, ha például a cégek a várakozásoknál jobb eredményeket produkálnak, az eredményvárakozások emelkedésével szintén csökkenhet az árazás. A mostani becslések egyébként átlagosan 9 százalékos profitbővüléssel számolnak az indexben szereplő cégeknél, de az első negyedéves jelentési szezon eddig jól sikerült, ezért bátran lehet számolni felminősítésekkel.

Ezzel szemben hathat viszont a kötvényhozamok további emelkedése, ami különösen a növekedés orientált technológiai szektor árazását szokta érzékenyen érinteni. Itt az átlagos P/E hányados az év eleje óta a 28,5-es szintről 21,4-ig jött le a múlt péntek reggeli árakat figyelembe véve.

Amennyiben a növekedési lehetőségek értékét nézzük, akkor a technológiai szektor kapta idén eddig a legnagyobb ütést - mondta Art Hogan, a National Securities vezető piaci stratégája. Azonban a szektor részvényei még mindig egy jó 20 százalékos prémiummal forognak az S&P 500 egészéhez képest.

Ha a 10 éves amerikai hozam beragad a 3-3,5 százalékos szint közé, akkor az további nyomás alá helyezheti az árazásokat és a növekedési, különösen a technológiai részvények értékelését - vélte John Lynchm, a Comerica Wealth Management befektetési igazgatója. Ha a nagy képet nézzük, a hozamok emelkedését már nagyjából beárazta a piac, azonban ez nem olyan jelenség, ami egyik napról a másikra elmúlik - tette hozzá.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!