Keresi az irányt Budapest

Se előre, se hátra – nem tudja eldönteni, merre induljon a Budapesti Értéktőzsde.
Napi.hu, 2015. március 2. hétfő, 09:32
Fotó: Reuters

Közel fél órával a nyitás után 0,02 százalékos pluszban állt a BUX, azaz gyakorlatilag stagnált. A blue chipeknek ugyanakkor jól megy, a Mol 0,1, a Magyar Telekom és az OTP 0,3 százalékot emelkedett, miközben a Richter 0,4 százalékot esett.

A forgalmat nézve OTP vezet 319 millióval, a Mol a második 126 millióval, míg a képzeletbeli dobogóra Richter fért még fel 110 millióval.

Ezt várták a szakértők
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője nagy mozgásra nem számít, az európai piacok teljesítményétől függ, hogy merre megy a magyar tőzsde. A szakember az MTI-nek kiemelte, hogy várhatóan a Magyar Telekom iránt továbbra is lesz érdeklődés, de szerinte összességében stagnálás vagy kis emelkedés valószínű a BÉT-en.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője szintén úgy látja, hogy érdemi elmozdulás nem lesz hétfőn. Alacsony forgalom valószínű, jelentős piacmozgató hírek nem várhatók - mondta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lacilacilaci, 2015.03.02 09:57

kérdés az hogy a budacash papírjait megint eladják?? A piaci árakat a kismagyar tőzsdén csak a nagyok tudják befolyásolni és miért ne tennék?? 20% az már igen és a határidősben--számtalanszor láthatta az egyszerű emberke hogy a magyar indexek szembe mennek a külföldi trendekkel egy ideig,,, de pont elég a hatalmas nyereségre a csak egyesek számára kihangsúlyozom--mert összességében veszteség- a lényeg hogy a mszpbarátok nyerjenek a többiek meg nyeljenek--na így tünt el a sok pénz!!
Magán vagyonnal nem lehet elszámolni, mert ez cég és más emberek vagyona vesztesége, csak magánemberek mszpbarátok nyertek, a nem mszpbarátok meg az összes többi tőzsdén résztvevő pedig vesztettek, a határidős fogadások volt az eszköz. ott 100x az áttét
miért mszp? mert akkor azok voltak az irányítok a bankellenőrök azok nélkül nem lehetett volna!!!
Nem loptak csak osztottak az mszp embereknek meg simornak stb -hogyan? hát a brókerek vásároltak értékpapírt mszp ügyfeleknek amikor pedig eladni kellettvolna így befolyásolták a tőzsdei árakat mint ismert 20% részesedésük volt a tőzsdén a határidősben-ezzel már lehet befolyásolni!!! a nyereség nem volt tét- ezért is jött létre a nagy veszteség de papíron így bizonyítható hogy nem lopás történt -csak a betétesek és részvényesek pénzének elvesztése volt a fontos azt így átjátszva másik címzetes betétesnek-barátnak -főnöknek-megbízónak-ellenőrnek- mszp ügynöknek-mszp brókerügynöknek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html