Keserédes évforduló: Tíz éve az osztrákoké a BÉT

Ma tíz éve vette meg a Budapesti Értéktőzsde Zrt. többségét (50,2 százalékát) valamint a Budapesti Árutőzsde Zrt. 75,6 százalékát az akkori Creditanstalt (ma Unicredit Bank) a névérték 22-szeresének megfelelő, mintegy 34 millió euróért.
Korányi G. Tamás, 2014. május 19. hétfő, 10:34
Fotó: Napi.hu

A közvetve a magyar elszámolóház, a Keler feletti 50 százalékos kontrollt is jelentő részvénycsomag eladója az Arago (Leisztinger Tamás) - Baál (Korányi G. Tamás és Almás Andor, ma is a Napi.hu munkatársai) - Cashline (Albrecht Ottó) konzorcium volt.

A Budapesti Értéktőzsde sui generis intézményből 2002-ben alakult át részvénytársasággá, ezután indult meg a csendes felvásárlás, amelynek egyik - mindenki által azóta is pozitivan értékelt- eredménye a két magyar tőzsde egyesülése, a másik - amelynek azóta is vitatott a megítélése- az intézmény feletti kontroll osztrák kézbe kerülése. Mivel a banknak akkor már volt 18 százalékos részesedése, és azóta részvényeit - többszörös haszonnal - eladta a Wiener Börse AG-nek. Jelenleg a BÉT 50,1 százaléka a bécsi tőzsde tulajdonában álló CEESEG AG tulajdonában áll, míg az ÖKB, az osztrák elszámolóház 18 százalékot birtokol. A CEESEG AG ellenőrzi a bécsi mellett a prágai és a ljubljanai börzét is, ennek köszönhető, hogy most már mind a négy tőzsde azonos kereskedési rendszert használ, a frankfurti központú Xetrát.

Tíz évvel ezelőtt sokan - köztük maguk a felvásárlók némelyike is - abban bíztak, hogy a magyar tőzsde részvényei is bekerülhetnek a parketre, a BÉT nyilvános társasággá válhat. (Kezdetben a vevő osztrák bank sem utasította el ezt a tervet). Miközben a New York-i és a frankfurti tőzsde papírjai ma az adott tőzsdék vezető részvényei közé tartoznak, a BÉT-részvény bevezetése szép csendben lekerült a napirendről...

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

jobbajobb, 2014.05.19 13:21

..milyen állat adta ezt is el ?...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html