Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Meglepetésre nyereséges lett a harmadik negyedévben a Deustche Bank, azonban kérdéses, hogy ez mennyire nyugtatja majd meg részvényeseit. A bank feje felett ugyanis változatlanul Damoklész kardjaként lebeg az eljárás, amelyet az amerikai Igazságügyi Minisztérium indított a pénzügyi válságot megelőzően az ügyfeleknek eladott jelzálogfedezetű termékekkel kapcsolatban, s hogy ez mekkora bírsággal zárul, azt a piac egyelőre még mindig csak találgatja. A bank talán erre is készülve az eddigi 5,5 milliárd euróról 5,9 milliárd euróra növelte jogi eljárásokkal kapcsolatban megképzett tartalékait, kérdés, hogy ez elegendő lesz-e a várható bírság ellensúlyozására - emlékeztet a Financial Times

A működés a negyedév során mindenesetre jól alakult, a nettó nyereség 256 millió euró lett az egy évvel korábbi 6,01 milliárd eurós veszteséggel szemben. A Bloomberg által előzetes megkérdezett elemzők átlagosan 394 millió eurós veszteséget vártak. A kereskedési bevételek 10 százalékkal, 2,6 milliárd euróra nőttek, jórészt a deviza és kamattermékek forgalmának köszönhetően, ez volt a motorja a vártnál jobb eredménynek - írja a hírügynökség.

John Cryan, a bank nemrégiben kinevezett új vezérigazgatója szorgalmasan dolgozik a bank ígért átalakításán, idén felfüggesztették az osztalékfizetést, jelentős elbocsátásokat hajtottak végre, számos kockázatos portfólió elemet értékesítettek, hogy helyreállítsák a bank jövedelmezőségét és megerősítsék tőkehelyzetét. Ezt árnyékolják be az Amerikában folyó eljárások. Mint mondta, a bank átalakításában eddig jó eredményeket tudnak felmutatni, ezt árnyékolták be az elmúlt hetekben az amerikai hatóságokkal folyó tárgyalások a jelzálogfedezetű termékekkel kapcsolatban. Jelenleg keményen dolgoznak azon, hogy kielégítő megoldást találjanak a problémára - tudósított a Bloomberg.

A Deutsche Bank részvényeinek mélyrepülése miatt a bank piaci értéke 41 százalékkal csökkent év eleje óta, ezzel a Bloomber Europe Bank index negyedik legrosszabbul szereplő komponense lett, az index maga 17 százalékkal csökkent.

A bank nettó bevételei 2,2 százalékkal csökkentek, 7,5 milliárd euróra, míg eszközállománya 5,6 százalékkal esett vissza. A bevételek és ráfordítások aránya a második negyedéves 91 százalékról 87 százalékra csúszott vissza.

Cryan miután májusban átvette a bank vezetését már figyelmeztetett, hogy a bank idén várhatóan nem lesz nyereséges a tervezett átalakítások miatt, ezzel a pénzintézet az első mínuszos évét zárná 2008 óta. Befektetők kérdésére válaszolva elmondta, reméli, hogy az amerikai Igazságügyi Minisztérium csökkenti majd eredeti igényeit a büntetés nagyságával kapcsolatban, s a bank nem kényszerül e miatt tőkeemelésre.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!