A 150 dollár közeli olajár igen szignifikáns keresleti alkalmazkodást váltott ki, vagyis változást okozott a közlekedési szokásokban. Főleg az Egyesült Államokban előtérbe került a tömegközlekedés és csökkent az autóhasználat. Ezt a jelenséget angolul demand destructionnek, vagyis keresletmegsemmisítésnek nevezik, és akkor is bekövetkezett volna, ha nem jön a pénzügyi krízis. Az azonban jött és ezt a folyamatot drámaian felgyorsította. A 2007-ben kezdődött és 2008 első felében kiteljesedett pénzügyi válsággal párhuzamosan esztelen spekuláció indult meg a határidős olajpiacon, ami jelentős szerepet játszott az emelkedésben. Ezeket a tőkeáttételes pozíciókat a hedge fundoknak valahogy finanszírozni kellett, és ahogy elapadtak a hitellehetőségek, erre már nem voltak képesek, így mára a spekuláció mértéke drasztikusan csökkent.

De nemcsak a pénzügyi befektetők számára vált alaptétellé a "cash is king", hanem az olajvállalatok is igyekeztek minden pénzt felszabadítani, ezért csökkentették készleteiket, és kialakult az a szokatlan helyzet, hogy miközben az olajár csökkent, egyúttal a készletek is csökkentek. (Ez pont fordítva szokott lenni, a készletek emelkedésével párhuzamosan esik az ár.) A készletcsökkentés ugyanis addicionális kínálatot okozott az amúgy is lefelé trendelő piacon, vagyis erősítette a zuhanást.

Az év első felében még sokan úgy gondolták, hogy ez alapvetően a pénzügyi szféra válsága és nem fog átterjedni a reálgazdaságra. Az elmúlt 2-3 hónapban aztán a pénzügyi krízis ijesztően gyorsan átment reálgazdasági recesszióba. Ezzel párhuzamosan a benzinfogyasztás, ami főleg a lakossági vásárlásokat jelenti, a magas árak hatására már nyáron elkezdett csökkenni, majd ősszel ez a folyamat elindult a GDP-hez kapcsolódó gázolaj esetében is, miután a szállítás és a vegyipar is kezdett visszaesni.

A mintegy 1-1,5 millió hordó/nap nagyságú fogyasztáscsökkenés nagyrészt az Egyesült Államokban valósult meg, kisebb részt Európában és Japánban, miközben Ázsia fogyasztása még növekedett, de ezt nem tudta ellensúlyozni.

Az Egyesült Államok adja a világ olajfogyasztásának 30 százalékát. Az USA eladósodottsága 130 százalékos, így a fogyasztás bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított arányának csökkenni kell, ami azt jelenti, hogy a fogyasztásnak lassabban kell nőni, mint a GDP-nek. Ez erős fogyasztás-visszaesést vetít előre az USA-ban.

Az olajpiacon a kereslet és kínálat az elmúlt években extrém módon rugalmatlanná vált. A kereslet azért, mert abban egyre nagyobb a közlekedés aránya, a kínálat pedig a könnyen kitermelhető mezők elfogyása miatt. Ezért tudott a kereslet-kínálat kétszázalékos változása extrém árváltozásokat kiváltani.

Amennyiben a válság véget ér, hasonlóan extrém változások az ellenkező irányba is elképzelhetőek, de addig is a hatalmas volatilitás borítékolható - mondta Varró. Az már látszik, hogy a recesszió viszonylag sokáig fog tartani és nagyon súlyos lesz. Az olajárcsökkenés ebben a helyzetben a nyugati világ GDP-jét - aminek 8 százalékáért az olajár felelős - élénkíti. Olyan hatása van, mint egy adócsökkentésnek, csak a számlát az orosz, a szaúdi, meg a többi olajtermelő ország költségvetése fizeti meg. Ugyanakkor az olaj ára olyan szintre zuhant, ahol tartósan nem maradhat. A jelenlegi árszint csak a kitermelők működési költségeire elég, a beruházásokat nem képes finanszírozni.

Részben ezt tükrözi az a jelenség is, hogy a távoli olaj-határidők ára jóval magasabban van, mint a közelieké. Van azonban ennek egy másik magyarázata is. A hitelkrízis miatt a piaci kilengéseket általában tompító arbitrázsügyletekre egyszerűen nincs pénz. Normális esetben ha a különböző lejáratú határidős árak nagyon elszakadnak egymástól, azt az arbitrazsőrök kiegyenlítik. Most viszont olyan extrém, soha nem látott különbség alakult ki a hosszú és rövid lejáratok között, hogy - kis túlzással - aki teletölti a fürdőkádját olajjal, az egy év alatt megduplázza a pénzét.

Arra a kérdésre, hogy mikor lehet újra száz dollár fölött az olaj ára, Varró azt válaszolta: a recesszió vége után fél évvel. A mostani árszint ugyanis két dolgot eredményez. Egyrészt a legtöbb nyugati olajvállalat leállította olajipari beruházásait, másrészt ezen az árszinten számos nagy olajtermelő ország költségvetése összeroppanna. Vagyis ez az árszint sem a termelő magánvállalatok, sem az olajkészletekkel rendelkező államok számára középtávon nem fenntartható. Bár voltak, akik előre gondolkodtak. Az olajáresés kezdetekor elterjedtek olyan hírek, hogy a jelentős exportőr Mexikó a határidős piacon próbálta lefedezni olajbevételeit, vagyis magas áron előre eladta a várható kitermelését.

Ha ez valóban így van, akkor az ötletgazda igazán megérdemelné a Mexikó hőse kitüntetést - mondta Varró. Amennyiben egy évi exportot sikerült lefedezni, az 500 millió hordót jelent, vagyis 50 dolláros nyereséget feltételezve 25 milliárd dollár profitot fél év alatt. Ekkora mennyiségnél viszont nagyon nem mindegy, hogy kinél kötötték - fűzte hozzá -, remélhetőleg nem a Lehman Brothersnél.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!