Egyelőre véget érni látszik a hosszú ideje uralkodó emelkedő trend a Budapesti Értéktőzsdén. Az elmúlt napokban a négy vezető részvény közül kettő árfolyamában is komoly jelzés érkezett arra, hogy egyelőre el kell búcsúzni az emelkedő trendtől, s egy harmadik is ennek a határán billeg. Mindössze az OTP tartja a lelket a BUX indexben.

A technikai elemzés egyéb eszközeit, a mozgóátlagokat, oszcillátorokat, trendvonalakat nem figyelembe véve, mindössze az árfolyamcsúcsok és mélypontok sorozatára koncentrálva az látszik, hogy a Richter és a Mol árfolyama is fontos technikai szinteket tört át lefelé az elmúlt napokban, mindkét részvény grafikonján új, a korábbinál mélyebb mélypont alakult ki.

Márpedig egy emelkedő trend esetén ez nem megengedhető, ez elvileg egyértelmű jelzés arra nézve, hogy a korábbi emelkedő trendet mostantól csökkenő trend váltja fel. Ez pedig alacsonyabb árfolyamcsúcsokat és alacsonyabb mélypontokat jelenthet a jövőben.

Richter-árfolyam
Kép: www.markers.hu

A Richternél az emelkedő trend megtörése nagyon látványos volt az elmúlt néhány kereskedési nap folyamán. A gyógyszerrészvény árfolyama három kereskedési nap alatt esett 15 százalékot. Ha ez nem lenne elég baj, a részvény az eséssel áttörte lefelé a korábbi emelkedés során kialakított utolsó mélypontját lefelé, amely 6441 forinton volt. A törés mértéke jóval meghaladta a technikai elemzők által kedvelt 3 százalékos szűrő értékét, a trend megváltozása elég látványos. Ugyanakkor a nagy zuhanás miatt nagyon magasan található az az érték, amely utolsó csúcsnak tekinthető, ahonnan az árfolyam új mélyebb mélypontra érkezett, így elvileg egy visszapattanás során sokat is emelkedhet átmenetileg a részvény árfolyama. Ez az utolsó csúcs jelenleg 6880 forinton található, ami a mostani 5500 forintos árfolyamhoz képest elérhetetlen messzeségnek tűnik.

Mol-árfolyam
Kép: www.markers.hu

Nem ennyire látványosan, de azért szintén komoly bajról árulkodik a Mol részvények grafikonja is. Itt az utolsó olyan mélypont, ahonnan új csúcsra tudott emelkedni az árfolyam 2932 forinton alakult ki. Az elmúlt napokban azonban 2812 forinton is járt a papír, s ezzel itt is új, mélyebb mélypont alakult ki a grafikonon, ami a csökkenő trend megindulására vonatkozó fontos jelzésnek tekinthető. Itt az utolsó csúcs, ami a hosszabb távú emelkedő trend visszatértét jelezné, 3220 forinton található.

Telekom-árfolyam
Kép: www.markers.hu

A Magyar Telekom még nem törte le kritikusnak tekinthető szintjét, azonban nagyon közel áll hozzá. Itt a vízválasztónak, szigorúan a mélypontok és a csúcsok alapján a 458 forintos szint tekinthető. Ha itt is 3 százalékkal ez alatti, azaz 444 forintos árfolyamot tapasztalnák, az szintén a csökkenő trend megindulására lenne erős jelzés.

OTP-árfolyam
Kép: www.markers.hu

A hosszútávú emelkedő trend ezek alapján mindössze egy részvénynél nincs veszélyben, ez pedig az OTP. Itt a kritikus árfolyamszint 9830 forintnál található, ami igencsak messze van a jelenlegi 11 600 forintos tőzsdei árfolyamtól.

A BUX indexnél egyelőre még érvényben van az emelkedő trend, itt a kritikus szint a fenti elvek szerint jelenleg 35 841 pontnál található.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!