Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hétfői kereskedést 0,25 százalékos erősödés után 8359 ponton fejezte be a frankfurti tőzsde DAX indexe, míg a londoni FTSE 0,14 százalékos lecsorgással zárt, és a párizsi CAC-40 is hasonló mértékben gyengült. Az eurózóna perifériáján is felemás volt a hangulat, hiszen az olasz piac 0,44 százalékos emelkedéssel kezdte a hetet, a madridi tőzsde pedig 0,2 százalékos lecsorgást mutatott.

Az európai piacokon a hétfői kereskedés után a Telekom Austriát érdemes kiemelni, mely 1,6 százalékos mínuszban zárt a csalódást keltő második negyedéves eredmények publikálása után. Londonban a Ladbrokes sportfogadási cég papírjai 2,6 százalékkal estek vissza miután a JPMorgan semlegesről alulsúlyozásra rontotta a részvényekre adott ajánlását.

Franciaországban a Sanofi járt hasonlóan, a gyógyszercég árfolyama másfél százalékot esett azt követően, hogy a Citigroup levette a papírt figyelőlistájáról.

A nap nyertesei közé tartozott a brit Prudential, mely 16 százalékkal emelte osztalékát, a hírre 4,05 százalékot húztak felfelé az árfolyamon. A francia Technip SA bejelentette, hogy 1,35 milliárd eurós üzletet nyert el norvég és brazil partnereivel közösen, erre 1,7 százalékkal drágult a cég részvénye Párizsban. A brit piacon a Royal Bank of Scotland érdemelt még kiemelt figyelmet, a pénzintézet a hírek szerint további öt évig állami tulajdonban maradhat, ez a hír megnyugtatta a befektetőket és 1,2 százalékkal erősítette a papírt.

A vezető amerikai részvényindexek felemás hangulatban kezdték a hét első kereskedési napját, lapzártánkkor a Dow Jones index és az S&P 500 egyaránt 0,1 százalékos lecsorgásban volt, a technológiai szektor Nasdaq mutatója viszont 0,2 százalékkal pénteki záróértéke felett állt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!