A zöldbefektetések jelentős része az energia-előállításban és -kereskedelemben valósul meg, más részük pedig az energiatakarékosságot támogatja. Az ilyen típusú befektetések között ezért nagy számban találhatók olyan közművállalatok, amelyek tevékenységükbe integrálják a zöld megoldásokat.

A közművállalatok egyik sajátossága, hogy az árfolyamuk kevésbé volatilis, így kisebb a kitettségük a szélsőséges tőkepiaci mozgásoknak, ami mérsékli a befektetés kockázatait - mondta Rotyis József, az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára. A zöldeszközökbe fektetők amellett, hogy hozzájárulnak a környezet megóvásához, jelentős hozamokat is elérhetnek portfóliójukkal. Rotyis József három példát is említ ilyen vállalatokra.

Nagyot drágult a dán óriás

A dán Orsted korábban olaj- és gázipari nagyvállalatként működött, majd upstream üzletágát eladva néhány év alatt zöld óriássá változott. A cég a megmaradó gázkereskedelem és -szállítás mellé új tevékenységként a tengeri szélerőműparkok fejlesztését, építését és üzemeltetését, a biomassza hasznosítását és az okos energetikai megoldások fejlesztését, valamint értékesítését építette ki. A társaság főleg Európa északi részén tevékenykedik, de az Egyesült Államokban és Tajvanon is vannak szélerőműparkjai. A 34 milliárd euró kapitalizációjú vállalatnak már csak 50 százaléka állami tulajdonú, és bevételeinek 36 százalékát adja a kimagasló nyereségességű szélerőmű-ágazat, ráadásul a tervek szerint 2023-ra 95 százalékra nő a zöldenergia aránya a vállalat termékeiben.

A javuló eredményességnek köszönhetően az Orsted részvényárfolyama 2019-ben 54 százalékkal nőtt, a cég 6,25 százalékos fix kuponú örökjáradékot fizető, befektetésre ajánlott eurós kötvényének nettó árfolyama pedig 7,5 százalékos növekedést mutatott idén.

Sikeres a német közműszolgáltató

A baden-württembergi EnBW Energy Németország egyik legnagyobb energetikai vállalata, amelynek energiatermelésében már meghaladja a 15 százalékot a megújuló energiaforrások aránya. Az évi 10 milliárd euró árbevételű vállalaté Németország legnagyobb tengeri szélerőműparkjának a tulajdonosi többsége.

A vállalatnak 13 kötvénye van a piacon, ezek közé tartozik a 2039-ben lejáró, 6,125-ös kuponú, A3 minősítésű kötvénye is. A kötvény nettó árfolyama - főként a kamatok általános csökkenésének köszönhetően - 2019 eleje óta jelentős mértékben, 162 százalékról 197 százalékra emelkedett. Az EnBW Energy részvényének ára ugyanebben az időszakban 16 százalékot emelkedett - ttete hozzá az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára.

A tengerentúlon is találni ígéretes zöldbefektetést

Az Egyesült Államokban működő Xcel Energy és a tulajdonában lévő Public Sector Company of Colorado (PSCC) egy villamosenergia-termeléssel, földgázkitermeléssel és kereskedelemmel, szállítással foglalkozó, és az Egyesült Államok legnagyobb közösségi napelemprogramját működtető cégcsoport tagjai. A cégcsoport energiatermelésének csaknem 30 százaléka már jelenleg is megújuló forrásokból származik, ám a tervek szerint ez az arány 2022-re 75 százalékra nő, és 2050-re teljes egészében zéró széndioxid-kibocsátás mellett valósul meg.

A PSCC augusztus 8-án bocsátotta ki a 2050-ben lejáró, 3,2 százalékos kuponú dolláros kötvényét, amelyet 98,67 százalékos árfolyamon lehetett megvásárolni, azóta a nettó árfolyama 106 százalék közelébe emelkedett. Az Xcel részvénye is jól teljesített idén, az ára több mint 30 százalékkal emelkedett az év eleje óta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!