Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 79,50 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 37 414,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

A Moderna amerikai gyógyszergyártó hétfőn, tőzsdenyitás előtt jelentette be, hogy vakcinája 94,5 százalékos hatékonysággal előzi meg a súlyosan fertőző Covid-19 betegség kialakulását. Ennek a bejelentésnek köszönhetően Európában nagyon jó volt a hangulat a piacokon, a BÉT azonban csak minimálisan tudott emelkedni, így a BUX-index európai összehasonlításban alulteljesített - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.

A magyar piacon a vezető részvények közül a Mol árfolyama az olaj árának emelkedése miatt tudott erősödni, míg a Richter jegyzése annak ellenére emelkedett, hogy a Richter méhmióma elleni készítményének a használatát csak limitáltan engedélyezték.

Az OTP részvényeinek ára napközben elérte a 12 160 forintot is, végül a bankpapír 11 860 forinton fejezte be a kereskedést, az elemző szerint az árfolyam gyengülése profitrealizálást jelez.

A Mol 22 forinttal, 1,16 százalékkal 1917 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,17 százalékkal 11 860 forintra csökkent, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 365 forintot ért, forgalma 197,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,67 százalékkal 6700 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3268,32 ponton zárt hétfőn, ez 27,58 pontos, 0,85 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Pluszban zártak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok

Londonban az FTSE-100 index 1,64 százalékkal, Frankfurtban a DAX index 0,47 százalékkal, Párizsban a CAC-40 pedig 1,70 százalékkal zárt magasabban pénteki záróértékéhez képest. Az európai gyűjtőindexek közül az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,99 százalékkal erősödött - írja az MTI.

Az olajár emelkedett: a Brent 1,28 dollárral (2,99 százalékkal), hordónként 44,06 dollárra, a WTI pedig 1,41 dollárral (3,49 százalékkal), 41,54 dollárra drágult.

Az eurót 1,1837 dolláron jegyezték, alacsonyabban a reggeli 1,1849 dollárnál.

Az arany ára unciánként 0,33 százalékkal (6,35 dollárral) 1892,55 dollárra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!