A jogszabályok közé tartozik az új gyógyszer-gazdaságossági törvény, eszerint a gyógyszergyártóknak 2007 január 1-től kötelező rabattot kell majd fizetniük a támogatott gyógyszerek forgalma után, ennek mértéke még pontosan nem ismert, de a miniszter szerint 10 és 20 százalék között lesz. (Előzőleg a sajtóban 10 százalékos mérték jelent meg.) Ugyanakkor tovább szigorítanák a gyártók promóciós és reklámtevékenységét: az egészségügyi tárca 5 millió forint befizetéséhez kötné a gyógyszerpromóciós tevékenység folytatását, ezt követően az engedély évenkénti meghosszabbítása egymillió forintba kerülne. A törvény emellett szigorítaná az orvosok esetében a receptfelírási szokásokat. Ha az orvos indokolatlanul eltér attól, hogy a leghatékonyabb és legolcsóbb gyógyszert írja föl, akkor az szankcionálásra kerülhet sor. A törvénycsomag második része a gyógyszerforgalmazás módosulását tartalmazza (patikaliberalizáció), illetve szintén a parlament elé kerül az egészségbiztosítási felügyelet létrehozásáról szóló törvény. "A kormány által elfogadott törvénytervezet csomag szerint jövő évtől két adófajta sújtaná a gyógyszerszektort, az egyik a támogatás-kiáramláshoz kötött százalékos adó, a másik a kassza túllépése utáni progresszív büntető adó" - reagált a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz) a gyógyszerpiaci lépésekre. Az MTI-Eco által idézett közlemény szerint "a szakma nagy megdöbbenéssel értesült a kormány által a mai napon hozott döntésről". A Magyosznál úgy vélik, külön befizetést jelentene az orvoslátogatók után fizetendő díj is. Mindez akkor történik, amikor a kormány megszorító intézkedéseinek egyéb elemei (pl. szolidaritási adó) amúgy is súlyosan érintik a hazai gyógyszeripar versenyképességét. A szövetség álláspontja szerint a kormány tervezett intézkedései a Magyarországon jelenlévő gyártók közül indokolatlanul sújtják a hazai gyógyszeripart, amely 2005-ben összességében 57 milliárd forint adót és járulékot fizetett, 34 milliárd forintot költött kutatásra-fejlesztésre, 15 ezer embert foglalkoztat, s amelynek Magyarország a legfontosabb piacot, "a piacot" jelenti. A Magyosz szerint a tervezett intézkedések jelentősen rontják a hazai ipar versenyképességét, a hazai kutatás-fejlesztés visszaszorulását és munkahelyek megszűnését eredményezhetik. A szövetség kiemelte: "Sajnálatos módon az egészségügyi miniszter által javasolt intézkedések nem állnak összhangban a kabinetnek a Zöld Könyvben a nyár folyamán elfogadott elképzeléseivel, amely szerint erősíteni szükséges a betegek számára a kedvezőbb árú gyógyszert jelentő generikus programot". A Magyosz tiltakozik az ellen is, hogy az egészségügyi miniszter anélkül terjesztette a kormány elé a törvénytervezet-csomagot, hogy azt bármely módon egyeztette volna a Magyosz-szal. Az elmúlt öt év során a gyógyszergyártók rendre megállapodtak az illetékes kormányzatokkal arról, hogy milyen módon járulnak hozzá a betegek és a társadalombiztosítás költségeihez. A közlemény emlékeztet arra, hogy kedden a szövetségnek csupán arra volt lehetősége, hogy betekintést kapjon a dokumentumba, amely azonban korántsem pótolja a véleményezési jogot. Az ágazati szövetség ugyanakkor reméli, a kormányzat megtalálja a módját annak, hogy figyelembe vegye a javaslataikat, és nem lehetetleníti el a magyarországi gyógyszergyártást - áll a közleményben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!