Továbbra is változékony a hangulat a világgazdaságban és a különböző piacokon. A koronavírus-járványtól, illetve annak - egyelőre pontosan nem mérhető - gazdasági hatásaitól való félelem miatt a piaci szereplők hirtelen reagálnak.

Kiszámíthatatlan a piac, szinte mindenki egy megnyugtató adatra vár. Mégpedig arra, hogy az Egyesült Államokban, amely még szinte csak most ismerkedik a járvánnyal, valamint Európában, főként Olaszországban is eljöjjön fordulat. Vagyis csökkenésnek induljon az új fertőzöttek száma - állapította meg Hajósi Péter. a K&H Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.

Kínában már ez a fordulat megtörtént, a másik korábbi veszélyzónának számító Dél-Koreában is javulni látszik a helyzet. Kulcsfontosságú, hogy mikor születik meg a fertőzöttek számának csökkenését mutató adat. Utána gazdasági és befektetői oldalról arra kell választ találni, hogy a járvány mennyire "fertőzte" meg a piacokat. Ennek fényében kell majd dönteni arról, hogy milyen lépések szükségesek a világgazdaság talpra állításához, felpörgetéséhez - mondta a szakember.

Az idei első negyedévről rossz vállalati eredmények jönnek majd a járvány hatásai miatt, a második negyedéves kilátások is kedvezőtlenek. Így biztosra vehető, hogy alacsonyan maradnak a kamatok, folytatódik a laza monetáris politika - mind Amerikában, mind Európában. A Fed újabb kamatvágást hajthat végre, az ECB pedig beindíthatja a pénzpumpát. Ha ez sem lenne elég, akkor a kormányokon a sor, hogy fiskális  intézkedésekkel lökjék be a motort - ilyen lehet az adócsökkentés, a különböző állami támogatási programok. Elsősorban Németországban lenne szükség ilyen lépésekre, ez nagyon jó üzenet lenne a világgazdaság, valamint a részvénypiacok számára. Szintén jó hír lehet, hogy az amerikai elnökválasztásra készülő demokrata jelöltek közül a legpiacbarátabb Joe Bidennek javultak az esélyei a többiekkel szemben.

Hajósi szerint ameddig nem mérséklődik a járvány miatti félelem és nem csökken az európai fertőzöttek száma, addig folytatódhat a csapongó kereskedés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!