Az egyik 28 milliárd dollárnyi vagyont kezelő hedge fund, a TCI vezetője nekiment az olyan cégek vezetőinek, akik még most sem hajlandók közzétenni az irányításuk alá tartozó vállalat üvegházhatású gázkibocsátásának értékeit. A Financial Times tudósítása szerint az alapkezelő közölte, hogy a jövőben a portfóliójában tartott cégeknél az igazgatóságok ellen fog szavazni ott, ahol a cég szén-dioxid kibocsátását nem hozzák nyilvánosságra.

Sir Christopher Hohn, az aktivista hedge fund vezetője többek között olyan cégeket figyelmeztetett, mint az Airbus, a Moody's és a Charter Communications, hogy javítsanak transzparenciájukon ebben a kérdésben. Ezen felül arra szólította fel a befektetési eszközök tulajdonosait, hogy rúgják ki az olyan alapkezelőket, akik nem hajlandóak ragaszkodni a cégek részéről klímaügyben a transzparenciához, s nem kényszerítik erre az általuk portfólióban tartott részvényeket kibocsátó cégek vezetését.

Hohn e mellett megvádolta az iparág legnagyobbjának számító BlackRockot, hogy úgynevezett "greenwash" amit művel klímaügyben, mivel nem követeli meg a kibocsátási adatok közzétételét. (Ezt a kifejezést használja az angol nyelv azokra a vállalatokra, amelyek úgy tesznek, mintha fontosnak tartanák a környezetvédelem ügyét, de valójában egy fikarcnyit sem törődnek vele - a szerk.) Úgy véli, a BlackRock képviselőinek szavazatai a cégek közgyűlésein a klímaszempontból fontos kérdésekben megdöbbentőek.

Itt az idő

A klímaváltozás problémája egyre inkább foglalkoztatja a befektetési iparágat, az alapkezelők egyre nagyobb része lép is az ügyben. Van, aki egyszerűen a jó irányba próbálja befolyásolni az általa részben birtokolt cégek vezetését, de vannak olyanok is, akik egyszerűen kipucolják a portfóliókból a szennyező cégek részvényeit. A világ nagy pénzügyi központjainak otthont adó országok egyike sem követeli meg jelenleg jogszabályok szintjén a részvénykibocsátóktól a klímakockázati információk közlését, azonban Londonban már fontolgatják ezt - írja a lap.

Befektetni egy olyan vállalatba, amely nem hajlandó elárulni szennyezési adatait, olyan, mint befektetni egy cégbe, amely nem árulja el mérlegét és eredménykimutatását. Ha ezek közlését a kormányok nem kényszerítik ki, akkor a befektetőknek kell ezt megtenniük - mondta Hohn. Az általa támogatott Children's Investment Fund Fundation évente mintegy 150 millió dollárnyi támogatást nyújt a különböző klímaügyben aktív csoportoknak.

Hohn szerint eljött az ideje, hogy a befektetők fellépjenek a föld megmentéséért folytatott harcban, s ehhez nem kell a szabályozó hatóságokra várni. Ezek ugyanis elaludták a klímaügyben a szemléletváltást és nem akarják szabályozni megfelelő mértékben a káros anyag kibocsátást. A befektetőknek azonban megvan az erejük a szavazataik által ahhoz, hogy változást kényszerítsenek ki a környezeti szempontokat nem komolyan vevő cégektől. Ezt az erőt használni kell - vélte a befektető.

Lebuktak

Utalt az InfluenceMap nevű nonprofit kutatócsoport múlt héten publikált jelentésére, amely szerint a BlackRock és a Capital Gorup volt az a két alapkezelő cég, amelyek a legkevésbé támogatták a klímaügyben hozandó pozitív határozatokat a tőzsdei cégek közgyűlésein a 15 legnagyobb hasonló cég közül. A BlackRock erre azt válaszolta, hogy ők rendelkeznek a legátfogóbb megbízotti hálózattal világszerte, s az elmúlt két évben összesen 370 cégre gyakoroltak nyomást, hogy foglalkozzanak a klímakockázattal, ez kétszer annyi, mint ahány ezzel kapcsolatos részvényesi szavazásra került sor ezen cégeknél. Ez szerintük azt mutatja, hogy még akkor is a klímakockázat kezelését helyezik előtérbe, amikor erre vonatkozó részvényesi indítvány nem is kerül napirendre.

A TCI arra kéri a cégeket, hogy szén-dioxid kibocsátási adataikat, a CDP nevű nonprofit szervezeten keresztül tegyék közzé, valamint közöljék a kibocsátáscsökkentési céljaikat is. A TCI vezető alapja egyébként idén eddig 39 százalékos hozamot produkált. Elmondása szerint portfóliójukban a klímaügyben, a káros anyag kibocsátási adatok közlésében legrosszabb teljesítményt felmutató cég a Charter Communications volt, de pocsékul szerepeltek ebből a szempontból az Airbus, a Moody's, az Anthem, az Aena, au Atlantia, a Canadian Pacific, a Getlink és az Univar nevű cégek is.

Az elmúlt években az olyan nagy vagyonkezelő cégek, mint a BlackRock, a Vanguard, a Fidelity és a State Street egyaránt nagy hírveréssel jelentettek be olyan termékeket, amelyek előtérbe helyezték a környezetvédelem és a szociális problémák kezelésének kérdését. Azonban ennek ellenére a nagy cégek ilyen irányú vállalásaival kapcsolatban egyre többen szkeptikusak, mivel az általuk kezelt vagyon nagy részét passzívan fektetik be. Így azt, hogy egy-egy részvénybe mennyi befektetői tőke áramlik, sokkal inkább meghatározza, hogy az adott részvény mekkora súllyal szerepel egy-egy indexben, mint az, hogy mennyire felel meg a környezetvédelmi előírásoknak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!