Az IT-szerződést egy magyar megrendelővel írták alá, a megrendelés speciális és innovatív informatikai, valamint információbiztonsági fejlesztésekről szól. A fejlesztési munkálatok bizonyos részei 2020-ban teljesülnek, ugyanakkor a vállalat szerint a fejlesztések több mint fele még idén megvalósul.

A megrendelés összértéke több száz millió forinttal meghaladja a 2018-as teljes árbevételt - mondta Májer Bálint, az OTT-One vezérigazgatója. A jövőben azon dolgoznak, hogy minél több hasonló volumenű szerződést kössenek, akár külföldön is - írta a közleményre hivatkozva az MTI.

A közel egy hónapja bejelentett nyilvános aukció során megvásárlásra felkínált 3 millió részvény - a megnövekedett befektetői érdeklődések tekintetében - kevésnek bizonyult, így a menedzsment jelenlegi álláspontja szerint nagyjából 5 millió darab részvényt értékesít majd a társaság. Mivel 5 millió darab részvényt a jelenlegi tulajdonosi kör nem tud az OTT-One Nyrt. rendelkezésére bocsátani, így - visszautasítva az iSRV Zrt. kölcsönügyletre vonatkozó ajánlatát - nyilvános aukció helyett nyilvános részvénykibocsátás keretében emel tőkét a vállalat.

A jegyzési időszakra az összevont tájékoztató Magyar Nemzeti Bank általi jóváhagyását követően, várhatóan 2019 őszén kerülhet sor. Az igazgatóság részvényenkénti minimum 250 forintos áron tervezi a kibocsátást.

A cég szerint a nyilvános tranzakció kettős célt szolgál, a befolyt forrásból a vállalat egyrészt a jövőbeni növekedési terveit finanszírozza majd, másrészt pedig - amennyiben a tranzakció során minimum 100 millió forint összegben jegyeznek részvényt a befektetők -, teljesül a BÉT Prémium kategóriájába történő átlépés egyetlen, eddig még nem teljesített feltétele is. Ugyanakkor a vállalat csak a standard kategóriában való működésből levont tapasztalatokat követően fogja kérvényezni a társaság törzsrészvényeinek átsorolását a prémium kategóriába.

A magyar tulajdonú OTT-One Nyrt. fő tevékenységei a streaming, a high-tech biztonságtechnika, az e-learning, a blockchain rendszerek, az e-sport és az Ipar 4.0 megoldások köré csoportosulnak. Az OTT-one videóstreaming szolgáltatást fejleszt és üzemeltet, egyebek közt olyan cégekkel áll üzleti kapcsolatban, mint a Telenor, a Sony leányvállalata, a Columbia Pictures és a TV2.

A társaság 2018-ban eddigi legjobb eredményét érte el, árbevétele 2016 óta megduplázódott, adózott eredménye háromszorosára nőtt 2018-ra. Tavaly 1,7 milliárd forintra nőtt az árbevétele az előző évi 1,15 milliárd forint után. A vállalat 2010 óta a Budapesti Értéktőzsde kibocsátója, részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek május óta.

Pénteki közlés szerint a társaság részvényeinek kereskedését ma felfüggesztik, a bejelentést követően azonban a papírokkal a tőzsdei a kereskedés 14 óra 30 perctől újraindul - írta a Portfolio.hu. Az Index hétfő reggel arról írt, hogy a pletykák szerint az OTT-One valamiképpen azzal a T-Systemsszel lép kapcsolatba, amelyik a szintén tőzsdei 4iG felé tart. Később a T-Systems közölte, nem őket érintő bejelentés várható hétfőn.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!