Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: kiemelkedően nagy forgalom mellett "szabad szemmel is jól látható mértékben" emelkedtek az árfolyamok a BÉT-en. Hozzátette: rég volt ekkora pozitív hangulat a nemzetközi tőzsdéken, a DAX-on mindenkori csúcsok voltak, az amerikai piacok is hasonló pluszban nyitottak.

Az OTP volt a legerősebb, a pozitív külföldi hangulattal a bank részvényei tudnak menni a legjobban, de a Mol és a Richter is szépen erősödött - mondta.

A szakértő szerint elképzelhető, hogy az európai "pénznyomda", az Európai Központi Bank (EKB) monetáris lazítás programja miatt Európa kerül a részvénybefektetők célkeresztjébe, egy erősödő euró mellett az eddig lemaradó pénzpiacokat is elkezdik vásárolni. Sőre Balázs úgy vélte, ebben kiemelkedő szerephez is juthat a magyar piac, egy esetleges államadósság felminősítéssel párhuzamosan a 2015-ös év a forint és a magyar papírok éve is lehet.

A forint euróval szembeni árfolyama 309 környékén van, ami a legutóbbi 325-326-os csúcs óta új minimum - jegyezte meg a Buda-Cash Brókerház üzletkötője.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője úgy fogalmazott: "fölrobbant a magyar piac" kedden, aminek egyik oka, hogy a görögök mégis elég gyorsan megegyeznek az adósságkezelésről az unióval és a trojkával, a hétfői londoni megbeszéléseken hitelátütemezésről és a szakértő szerint kamatcsökkentésről volt szó. Ennek megörültek a piacok, folytatódott a hétfő esti pozitív hangulat, ahol a befektetők megtalálták Magyarországot is - mondta.

Az Erste vezető elemzője kitért arra, hogy az EKB január 22-i döntése lenyomta a magyar állampapír hozamokat, aminek eredményeképp a Magyar Telekom már korábban jelentősebbet emelkedett. Most megtalálták a befektetők az OTP részvényeket is, ami a napi forgalom 70 százalékát hozta - tette hozzá. Miró József emlékeztetett: a rubel folyamatosan erősödik most a dollárral és a forinttal szemben is, ami pozitívan hat az OTP és a Richter részvények árfolyamára is. Az elmúlt napok olajárfolyam emelkedése a Molra volt jó hatással - jegyezte meg.

A Mol 280 forinttal, 2,46 százalékkal 11 670 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 4,79 százalékkal 3830 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,83 százalékkal 365 forintra emelkedett, forgalma 673,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 148 forinttal, 3,95 százalékkal 3898 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1434,97 ponton zárt kedden, ez 8,08 pontos, 0,57 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!