A 312,619-es szintet is elérte szerda délelőtt a forint euróhoz mért árfolyama. Délután háromnegyed 2-re kisebb gyengülés után a 312,8-312,9-es sávban mozgott a magyar deviza.

A szakember szerint két hatás érintette a mai árfolyamot: egyrészt globálisan jó a befektetői hangulat, ami annak köszönhető, hogy egyre több kereskedő bízik benne, hogy hamarosan meg fog köttetni az USA és Kína közötti kereskedelmi háborút lezáró egyezmény.

Ez a pozitív hangulat meglátszik a tőzsdék teljesítményén is, amelyek világszerte emelkednek. Ez utóbbi folyamatba közrejátszik az is, hogy a Fed egyelőre nem akar kamatemeléssel keresztbe tenni a gazdaságoknak - emelte ki Nyeste Orsolya, aki szerint az ezáltal kialakult nagyobb kockázatvállalási kedv jellemzően jót tesz a feltörekvő piacoknak, így a forintnak is. Ezt láthatjuk most is.

A másik, forintot mozgató hír a részletes magyar inflációs adatok megjelenése, amiből az látszik, hogy a maginfláció emelkedő pályán van. Emiatt pedig tovább erősödtek azok a várakozások, melyek szerint márciusban az MNB a monetáris szigorítás irányába lép, ami ugyancsak erősíti a forintot.

A forint mostani erősödése gyorsan zajlik, hasonló tempóban, mint a nagy tavaly nyári leértékelődés volt - mondta Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője, aki szerint mindez azt mutatja, hogy a forint továbbra is volatilis tudott maradni.

Ugyanakkor Nyeste Orsolya nem gondolja, hogy a délutáni EPP-szavazás a Fidesz esetleges kizárásáról közvetve hatással lenne a forint árfolyamára. "A döntés, bármi is legyen, rövid távon vélhetően nem fogja befolyásolni a pénz és tőkepiacokat. Középtávon azonban már lehet hatása, ha esetlegesen felmerül a jövőben, hogy szigorúbb kritériumok mentén osztanák szét az EU-s forrásokat" - vélte a szakértő.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!