A Btel (Business Telekom) Kft. nevű hazai, magánszemélyek tulajdonában levő internetszolgáltató és telekommunikációs vállalkozás nyilvánosan bocsát ki kötvényeket 2014/A jelzéssel. A papírok fix 12,5 százalékos kamatozásúak (az EHM 12,54 százalék), bő három év múlva, 2014 augusztus 22-én járnak majd le, és évente fizetnek kamatot (az első néhány hét után, augusztusban már jár egy töredékösszeg).

Érdekesség, hogy minden egyes kötvényhez részvényjegyzési jog és részvényjegyzési kedvezmény is tartozik a cég első, valamikor a jövőben rendezendő IPO-ja (első nyilvános részvénykibocsátása) során, és a kötvénytulajdonosok árengedményt is kapnának a részvényár maximum tíz százalékáig.

A társaság tehát, bár még kft. formájában működik, úgy tűnik, határozottan tőzsdére készül. A most kibocsátandó kötvények tőzsdei bevezetése is szerepel a szándékai között. A Btel legalább százmillió fornitot szeretne a ktövénykibocsátással bevonni, a forgalmazó az Equilor, a jegyzési időszak június 20-tól 29-ig tart. Maximális mennyiség elvileg nincsen, de a PSZÁF által engedélyezett kötvényprogram plafonja hárommilliárd forint.

Ami a vállakozás gazdálkodását illeti, tavaly egymilliárdos, 23 százalékkal emelkedő árbevétel mellett adózott eredménye durván harmadára, 50 millió forintra süllyedt. Saját tőkéje részben a nyereségnek, részben tőkeemelésnek köszönhetően 63-ról 373 millió forintra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy ha a maximális hárommilliárd forintos tőke bejön a kötvénykibocsátásból, a papírok fedezeteként csak ennek töredéke, körülbelül hetede-nyolcada fog rendelkezésre állni. A kibocsátási tájékoztatón midenesetre fel van tüntetve, hogy a papírok "szokásostól eltérő kockázatúak".

A cég május végén jelentette be, hogy júniustól műholdas televíziós szolgáltatást indít. Ezzel azon kevés alternatív távközlési szolgáltató közé tartozik, amelynek csomagjában ez a szolgáltatás elérhető, a Digivel, a T-Home-mal és a UPC-vel kíván tehát versenybe szállni (NAPI Gazdaság, 2011. május 31.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!