Néhány nap alatt több mint 20 százalékot emelkedett a Waberer's részvényének árfolyama, az egykori csúcs azonban még mindig fényévekre van. Pontosan két éve vezették be a tőzsdére a fuvarozó cég papírjait. Az árfolyam kezdetben 5 ezer forint fölött volt (5199 forint volt a csúcs), az elmúlt napokban viszont a részvény ezer forint alá süllyedt, június 19-én 922 forintos történelmi mélyponton kereskedtek vele. Vagyis két év alatt az ötödére zuhant a cég értéke.

Gyenge eredmények

A nagy esés tavaly márciusban kezdődött azt követően, hogy a fő tulajdonos, a CEE Transport Holdco S.á r.l. megpróbált eladni az alaptőke 15 százalékának megfelelő 2,615 millió részvényt intézményi befektetőknek. Az eladó által 40 millió eurósra taksált pakettre azonban nem talált az eladó számára elfogadható vételi ajánlatokat, így a tranzakció meghiúsult.

Kép: BÉT

Ezután folyamatosan jöttek a rossz hírek, egyre gyengébb eredményeket közölt a cég, ami 2018 utolsó negyedévében egy 11,4 millió eurós veszteségben csúcsosodott ki. A teljes tavalyi év is veszteséges lett: 13,9 millió eurós mínusz állt a rendszeres adózott eredmény rubrikában. Holott egy évvel korábban még 21,4 millió eurós profitot ért el a fuvarozó cég.

Oda a versenyelőny

"A Waberer'snek, amikor a tőzsdére lépett még sok versenyelőnye volt. Viszonylag olcsó sofőröket alkalmazott, ezért alacsonyabb áron tudta kínálni a szolgáltatásokat" - magyarázta a Napi.hu-nak Miró József, az Erste Befektetési Zrt. stratégája. Ez azonban megváltozott, a fuvarozók bérét emelni kellett, az üzemanyaga ára is felment, amit a Waberer's áthárított az ügyfeleire.

"Jelenleg már a piac többi szereplőjéhez hasonló áron kínálja a szolgáltatásokat a cég, ennek köszönhetően a kamionok kihasználtsága 15 százalékkal csökkent" - tette hozzá Miró. A veszteség főleg ennek volt köszönhető, de más tényezők is rontották a cég helyzetét. A brexit okozta bizonytalanság, a csökkenő beszerzési-menedzser-indexek, az autógyártás problémái szintén nem segítettek a Waberer'snek.

Vezérváltás, perek

A történtek után Lajkó Ferenc vezérigazgatótól megváltak, Lajkó 18 év után távozott a fuvarozó cégtől, amelynek 2016 augusztusától volt az első embere az idén februárig. Helyére Robert Ziegler került, aki ezt megelőzően a DHL Freight részlegénél dolgozott operatív igazgatóként majd az Egyesült Királyság és Benelux régiók felelős vezérigazgatójaként tette nyereségessé az addig veszteségesen működő brit egységet.

A Waberer'snél is azonnal munkához látott: csökkentette a kamionok számát, és megerősítette az értékesítési csapatot, hogy nőjön a kihasználtság. "Az első negyedévben ennek a hatása még nem érződött, a második negyedévben már lehet valami hatása, de a cég csak a második félévre ígér komolyabb eredményjavulást" - mondja Miró. Emellett hosszabb távú fejlesztésekre is készül a társaság: megújítják például a fuvar-optimalizáló szoftverüket.

Jöhet a fordulat

Miró szerint az irány jó, most már a cég eredményességében és az árfolyamában is fordulat jöhet. A Waberer's túladott, a könyv szerinti értéke részvényenként 2600 forint körül van, de még a materiális javakat figyelembe vevő könyv szerinti értéke is 1500 forint. A mostani 1200 forint körüli árfolyam nem indokolt.

Annak, hogy a múlt héten ezer forint alá is beesett az árfolyam az állhat a hátterében, hogy valószínűleg néhány nagyobb pakettel rendelkező befektető kiszállt a viszonylag alacsony forgalmú piacon. Azokat, akik a mélyponton adtak el, nem érintette komolyan az alacsony árfolyam, mivel nagy portfólióval rendelkezhettek, amelyben csak kis súlya volt a Waberer's részvényeknek. Most viszont, hogy ezek az eladók kiszálltak, ismét emelkedhet az árfolyam.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!